Fájlcserélőkön terjed az új Harry Potter könyv

Vágólapra másolva!
Bár csupán néhány napja jelent meg a Harry Potter-sorozat ötödik kötete, a könyvet elődjeivel együtt számtalan fájlcserélőről le lehet tölteni teljesen ingyen.
Vágólapra másolva!

Annak köszönhetően, hogy egy szkenner és megfelelő alkalmazások segítségével egy e-könyvet akár házilag is egyszerűen létre lehet hozni, a zene- és videofájlok mellett immáron e-bookokat is terjesztenek egymás között a fájlcserélő hálózatok használói. Ennek köszönhetően ezen szolgáltatások a zene- és filmes szakma mellett immár a könyviparra is fenyegetést jelentenek.

Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy a néhány napja megjelent, A Főnix Rendje címet viselő ötödik Harry Potter-kötet máris elérhető különböző fájlcserélő hálózatokon, például a Kazaa-n - adta hírül News.com. Az új kötet mellett az előző négy Harry Potter regényhez hozzá lehet férni a hálózatokon - akár hangoskönyv formájában is -, s az első két részből készített mozifilmeket is le lehet tölteni a fájlcserélőkről. Szakértők szerint csupán azért nem hárul nagyobb szerep az e-könyveknek a hálózaton, mert még nem érhetők el széles körben olyan kézben tartható eszközök, amelyek lehetővé teszik ezek olvasását a hagyományos könyvekhez hasonló módon. Amíg az emberek zöme csupán PC-je monitorján olvassa az e-könyveket, nem kell attól tartani, hogy a könyveket a zene és videofájlokhoz hasonlóan eszelős mértékben cserélnek majd gazdát a hálózaton - vélik a könyviparban érdekelt kiadók és szervezetek képviselői.