Vágólapra másolva!
Az esetlegesen felmerülő konfliktushelyzet elkerülése érdekében a Hírközlési Döntőbizottság (HDb) döntése szerint a telefontársaságok kötelesek az 51-es behívószám használatát biztosítani az internetszolgáltatók számára.
Vágólapra másolva!

Mint ismeretes, a múlt hét folyamán két internetszolgáltató - a Prakticomp Kft. és a Békésnet Kft - bejelentette, hogy a Hungarotel telefontársaság megszünteti az 51-es behívószámon történő hozzáférést öt távbeszélő körzetben. Az érintett szolgáltatók már a múlt hét folyamán felkérték a HDb-t a helyzet orvoslására.

A HDb szeptember 30-án, hétfőn hozott elvi döntése szerint a távközlési szolgáltatók mindaddig kötelesek az 51-es internetes behívószámot biztosítani az internetszolgáltatók számára, amíg bármilyen jogviszony fennáll a két cég között, legyen az akár előfizetői, akár hálózati szerződés. A HDb mai döntése egy elvi döntés, így nem konkrétan a Hungarotel ügyére vonatkozik, hanem az esetlegesen a jövőben felmerülő konkrét ügyekre ad iránymutatást. Ennek értelmében ez a határozat nem kötelező érvényű például a Hungarotelre az adott ügyben, de konkrét panasz benyújtása esetén jelen döntés alapján történik majd a probléma elbírálása.

Amennyiben a Hungarotel az előzetes híreknek megfelelően október 1-jével megszünteti a 32-es, 66-os, 68-as, 89-es és 95-ös távbeszélő körzetekben az 51-es behívószám használatát, akkor a HDb önálló mérlegelés után is eljárást kezdeményezhet ellene a ma született elvi döntés szellemében. Frischmann Gábor, a HíF elnöke szerint egyébként a Hungaroteléhez hasonló vitás ügyeknek a telefontársaságok és az internetszolgáltatók közötti hálózati hozzáférési szerződések minél előbbi megkötése veheti elejét..