Sávszélességet támogatna a minisztérium

Vágólapra másolva!
Az internetezők számának gyors növekedését és az elektronikus ügyintézés terjedését várja a következő négy évtől Csepeli György, az informatikai minisztérium politikai államtitkára.
Vágólapra másolva!

Név múlva Magyarország minden településén elérhető lesz az internet - mondta Csepeli György, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára előadásában Szombathelyen. Még az idén tíz új teleház készül el, a következő négy évben pedig a magyar háztartások és közintézmények legalább 24 százalékában elérhetővé válik az internet, a jelenlegi 6 százalékkal szemben. Csepeli György szerint a jövőben azokat az informatikai vállalkozásokat, szolgáltatókat - köztük a kábelhálózatok üzemeltetőit - kívánják támogatni, akik hajlandók a nagy sávszélességű internetes hozzáférést is biztosító hálózati végpontok kialakítására, illetve azokat a telefonszolgáltatókat részesítik előnyben, akik az analóg vonalakat a nagy sebességű internetezésre alkalmas ADSL vonalakká alakítják át.

Az államtitkár szerint az oktatásban, különösen pedig a felsőoktatásban elképzelhetetlen a fejlődés a informatika, az elektronikus kommunikáció robbanásszerű fejlődése nélkül. A legmarkánsabb változásokat az információs fejlődés a közigazgatásban hozhatja. Hosszabb távon minden hivatalos ügyet az állampolgárok informatikai eszközökkel is intézhetnek.