Már 3000 forintért kapható a Windows 10

Vágólapra másolva!
Ismét eltelt egy év, de 2020-ban sem áll meg az Allgamekey akciósorozata. Éppen ezért az újévben is hatalmas kedvezményekkel szerezhettek be Microsoft és víruskereső szoftver licenceket.
Vágólapra másolva!

Az újévben is fontos az adataink védelme, éppen ezért érdemes odafigyelni a megfelelő operációs rendszer és biztonsági szoftver beszerzésére. Rengeteg fenyegetés les ránk az interneten keresztül, amelyek elhárítására a legjobb módszer egy biztonságos forrásból szerzett Windows és egy megfelelő víruskergető. Ezeket most egy helyen be lehet szerezni az Allgamekey.com.

Forrás: Keysworld.com

35% kedvezmény Microsoft kulcsokra

Az év elején máris 35% kedvezményt biztosít nekünk az Allgamekey, minden szoftver kulcsra. Az AGKT35 kuponnal az alábbi árakon szerezhetitek be a legnépszerűbb termékeiket.

Védelem a számítógépnek – 25% kedvezmény antivírus szoftverekre

A kiberbiztonság egyre fontosabb témává válik az idő előrehaladtával, hiszen szinte minden percben valamilyen internetre csatlakoztatott eszköz közelében vagyunk. Nem csoda, hogy megnőtt a kereslet a káros kódokat kiszűrő programokra. Pontosan ezért lehet már kapni a Allgamekey.com-on is ilyen temrékeket, ráadásul az AGKT25kóddal 25% kedvezményt is kaptok rájuk.

Az Allgamekey.com automatikus rendszere garantálja a 100%-os vevői elégedettséget. Több fizetési lehetőség közül is választhattok az oldalon, bankkártyával, átutalással, de PayPallel is kiegyenlíthetitek a számlát, ami az egyik legbiztonságosabb megoldás a világon.