Olvadó iPod okozott pánikot egy vonaton

Vágólapra másolva!
Egy csúcsidőben közlekedő vasúti szerelvény utasának elolvadó iPodja okozott pánikot Tokióban.
Vágólapra másolva!

A Reuters beszámolója szerint pénteken egy Tokio városközpontjából az egyik közeli Szetagaji negyed felé a reggeli csúcsidőben közlekedő, zsúfolt vonat utasai égett szagra lettek figyelmesek. Miután jelezték a kalauznak a problémát, megállították a szerelvényt, ám hamarosan kiderült, hogy az egyik hölgyutas iPodja okozta a problémát, amely túlmelegedett, és gépháza megégett, elolvadt. A vonat nyolc perces állást követően indult tovább.

Arról egyelőre nincs információ, hogy az iPod melyik típusával akadt probléma, a sajtóhírek csupán arról számoltak be, hogy senki sem sérült meg. Ugyanakkor a japán hatóságoknak már hatvan olyan esetről van tudomásuk, amelyek során az iPod Nano lejátszók néhány éve megjelent, első generációs változatai túlmelegedtek, és négy esetben égési sérülést is okoztak használójuknak. Bár a cég kicseréli az érintett termékeket, az illetékes szaktárca szerint honlapján nem elég figyelemfelkeltő helyen publikálta az erre vonatkozó felhívást. Az Apple korábbi közlése szerint egyébként a túlmelegedést egy bizonyos akkumulátorgyártótól származó telepek okozzák, és rendkívül ritkán fordulnak elő.