Ingyenes hotspotokat indít a Nintendo

Vágólapra másolva!
A japán videojáték-gyártó bejelentette, hogy az év végéig mintegy ezer vezeték nélküli internet-hozzáférési pontot létesít majd Japánban. A Wi-Fi hotspotokon keresztül a Nintendo DS hordozható játékgépek tulajdonosai ingyenesen mérkőzhetnek meg egymással.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Nintendo DS

A Nintendo kedden az is bejelentette, hogy a szigetországban az év végéig kiépítésre kerülő ezer drót nélküli internetelérési ponthoz hasonlóan a későbbiekben az amerikai piacon is előrukkol majd hasonló szolgáltatással. Az ingyenes hotspotokkal a vállalat Nintendo DS zsebkonzolját kívánja népszerűsíteni, amely nemrégiben jelentős vetélytársra tett szert a Sony hasonló, PSP nevű hordozható játékgépe személyében, amely szintén támogatja a Wi-Fi-t.

A Wi-Fi elérési pontokon keresztül a Nintendo DS játékgépek használói ingyenesen összemérhetik majd egymással tudásukat online a többjátékos használatot támogató szoftverekkel. A társaság elnöke, Szatoru Ivata korábban elmondta, eddig összesen 25 játékfejlesztő cég jelentett be olyan játékokat, melyeket kifejezetten a vezeték nélküli funkcióra éleznek majd ki. A társaság várakozásai szerint egyébként jövő márciusig összesen 12,4 millió darabot értékesít majd a Nintendo DS konzolból, amely bár gyengébb grafikai képességekkel bír a Sony PSP-nél, egyedi haszálati lehetőséget kínál. A játékgépet ugyanis a hagyományos kijelzője mellett egy érintőképernyővel is felszerelték, amely chat- és rajzfunkciók használatát biztosítja, emellett a kütyüre kiadott bizonyos játékokat akár hangvezérléssel is irányíthat a tulajdonos.