MP3-at is játszik a digitális kabát

Vágólapra másolva!
A félvezetőgyártással foglalkozó Infineon cég hétfőn egy olyan kabátot mutatott be, amely beépített MP3-lejátszóval rendelkezik, s Bluetooth-kapcsolaton keresztül mobiltelefonokkal is képes kommunikálni.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]Az Infineon a német Rosner ruhagyártó céggel közösen készítette el az mp3blue névre hallgató speciális kabátot - számolt be a ZDNet internetes magazin. Az intelligens ruhadarabban egy elektronikus modul is megtalálható, melyben egy aprócska, 128 megabájt memóriával felvértezett, akkumulátorról működő MP3-lejátszót, illetve egy Bluetooth egységet helyeztek el.

Ez utóbbi lehetővé teszi, hogy a kabát tulajdonosa mobiltelefonját vezeték nélkül összekapcsolja az kabáttal, melynek gallérjában mikrofont és fülhallgatókat, egyik ujjában pedig egy kisméretű, textil billentyűzetet helyeztek el. Bejövő hívás esetén a beszélgetést ezeken keresztül tudja lebonyolítani a kabát viselője, így telefonját ki sem kell vennie zsebéből vagy táskájából. A zenelejátszó egység egyébként eltávolítható a ruhadarabból - így az a hagyományos módon mosható - , önmagában azonban nem működőképes, mivel az ujjba épített billentyűkről lehet vezérelni. A digitális technológiát magában foglaló ruhadarab 600 euró körüli áron lesz megvásárolható - közölte a Rosner.