Brutális notebook dupla winchesterrel

Vágólapra másolva!
Alighogy megjelent a Seagate cég 160 gigabájtos kapacitású, kifejezetten laptopokba szánt winchestere, az elsősorban játékra szánt, extrém gépeiről ismert Alienware rögtön kettőt is beszerelt belőlük noteszgépeibe.
Vágólapra másolva!

Az Alienware rendszerint extrém külsejű és brutálisan erős játékgépekkel rukkol elő, most pedig egyik hordozható modelljük tárolókapacitását turbózták fel. A cég a Seagate új típusú, merőleges tárolási technológiát alkalmazó, 160 gigabájtos winchestereiből szerelt kettőt az Area-51 sorozatba tartozó gépekhez; a gyártó az elsők között csapott le az év elején megjelent új rendszerű merevlemezekre.

A 320 gigabájtos winchester-kapacitásnak azonban ára van, a mérnökök ugyanis csak jelentős kompromisszumokért cserébe tudtak két merevlemezt zsúfolni a gépekbe: az Area-51 sorozat tagjainak már külső kialakítása is robusztus, vastagságuk 5,3 centiméter, súlyuk pedig megközelíti az öt kilogrammot. Így a felhasználónak nem célszerű ezeket mindenhová magával hordoznia, a dupla táras modellek inkább asztali gépek helyettesítésére alkalmasak.

Processzort még nem újítottak

Forrás: [origo]

Elfér benne két winchester