Bemutatkoztak a Pentium utódai Vegasban

Vágólapra másolva!
Szupererős, takarékos laptopok és távirányítóval ellátott, multimédia-központként használható PC-k készülnek majd az Intel új processzoraival, amelyeket a Las Vegasban zajló CES-en (Consumer Electronics Show) mutatott be a gyártó.
Vágólapra másolva!

Az új márkaként megjelenő Duo és Viiv platform alapját a vállalat 65 nanométeres gyártástechnológiával előállított processzorai jelentik, többek közt a Yonah kódnéven fejlesztett Intel Core Duo. A korábbi hírekkel ellentétben a Pentium márkanév sem tűnik el teljesen: a cég Las Vegasban bemutatta az asztali számítógépek számára fejlesztett új Intel Pentium D processzort is, amely szintén megtalálható lesz több Viiv-modellben.

Az Intel Core Duo jellegzetessége, hogy egy postai bélyegzővel megegyező méretben integrál két teljes processzort. Az új lapka teljesítménye 78 százalékkal nagyobb, fogyasztása viszont 28 százalékkal kevesebb, mint elődeié, ára viszont megegyezik majd a Centrino M-mel - mondta el a CES-en Paul Otellini, az Intel vezérigazgatója. A szakvásáron a Dell már be is mutatott egy teljes laptop-sorozatot, amely az új platformra épül.

A gépek között van egy játékhoz kifejlesztett, szupererős XPS notebook is, amely 20 collos kijelzővel, nyolc hangszóróval, mélynyomóval és térhatású hangrendszerrel rendelkezik. A cég első embere szerint az egy lapkán elhelyezett processzorok többszöröződése nem áll le: jelenleg még "csak" két magos modellek léteznek, de ezeket a négy- és nyolcmagos CPU-k követik majd.

PC-k változatos formában

A Viiv technológia a multimédiás PC-k gyártóinak kínál majd új lehetőségeket: Paul Otellini közlése szerint már eddig is több mint száz gyártó jelezte, hogy megjelentet az új platformra épülő modelleket, amelyek a Windows Media Center változatával működnek majd. Ezek között lesznek a hagyományos asztali PC-kkel megegyező tornyok mellett televízióval egybeépített hibridek, valamint a nappaliban elhelyezhető keskeny, hifi-berendezésekre hasonlító, vagy akár könyv formátumú készülékek.

Ezeket a gépeket távirányítóval lehet majd vezérelni, a zenék mellett nagy felbontású televíziós műsorokat lehet rájuk letölteni, vagy a menet közben felvett műsorokat meg lehet állítani és vissza lehet rajtuk tekerni. A filmeket nem a számítógép képernyőjén kell majd megnézni, mivel a gépeket a televíziókészülékre és az 5.1-es vagy 7.1-es hangrendszerrel ellátott házimozi-rendszerre lehet csatlakoztatni, és a gépeket is gyorsan be- és ki lehet majd kapcsolni a hagyományos tévékészülékekhez hasonlóan.

Forrás: [origo]

Tévével egybeépített Intel Viiv-modell




A műsorszolgáltatók is rákaptak

Az Egyesült Államokban a médiavállalatok is támogatják a technológia indulását, így az ottani vásárlók azonnal használatba is vehetik készülékeiket. Az Intel az AOL-tól az NBC-n át egy sor tévés- és internetes műsorszolgáltatóval, valamint filmstúdióval egyezett meg arról, hogy azok nagy felbontású tévéműsorokat tesznek elérhetővé az új platformon, így többek közt a téli olimpia közvetítéseit is nézni lehet majd a gépeken.