Vágólapra másolva!
A tajvani Quanta szerezte meg a fejlődő országok gyermekeinek szánt, olcsó noteszgépek gyártási jogát és terveik szerint 2006 második felében meg is kezdhetik a gépek forgalmazását.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb laptopgyártója, több távol-keleti vetélytársát háttérbe szorítva nyerte el a filléres gépekre kiírt tendert - adta hírül a Financial Times. A cég ugyan szinte semmit nem profitál majd a gépek gyártásából, de mint vezetői elmondták, stratégiai érdekük fűződik hozzá, hogy részt vegyenek a nagyszabású kezdeményezésben. A terv célja ugyanis az, hogy ingyenesen számítógéphez juttassa a fejlődő országokban élő gyerekeket és ennek érdekében 15 millió darabot gyártanak majd le a modellből.

Ez a mennyiség, közel harmada, a világon 2005-ben gyártott összes noteszgépnek, ezért a kezdeményezés akár a komputerpiac egészére is hatással lehet. A filléres gépekből 2007-ben jelenik majd meg egy 200 dolláros (valamivel több mint 42 ezer forintos), kereskedelmi változat és az értékesítésükből befolyó hasznot, a laptop-akciót kivitelező, OLPC (One Laptop Per Child) nevű nonprofit szervezet visszaforgatja majd az eredeti kezdeményezésbe.

A tervbe, ebben a szakaszban, valószínűleg más nagy gyártók is beszállnak majd, mint például az Apple, a Dell vagy a HP. A kezdeményezésnek viszont kritikusa is támadt: az Intel szerint a fejlődő országoknak nem lebutított, filléres gépekre van szüksége, hanem komoly tudású, de megfizethető konfigurációkra. A százdolláros laptopok iránt viszont már most is nagy az érdeklődés a fizetőképes vásárlók körében is.

Még fél év kell a fejlesztésre

A kezdeményezés kiötlője, Nicholas Negroponte viszont elsősorban oktatási célú projektnek tekinti a százdolláros laptopok ügyét, amivel a szegény országokban élő gyerekeket, a fejlett világtól elválasztó, technológiai szakadékot szeretné áthidalni. Az MIT technológiai kutatóintézet média-laboratóriumának vezetője szerint már nem kétséges, hogy megvalósul a terv, a Quanta vezetői azonban figyelmeztetnek, hogy a neheze még hátra van. A cég fejlesztő-mérnökei ugyanis még legalább fél évig dolgoznak a konstrukción, így legkorábban, 2006 második felében indulhat be a strapabíró gépek sorozatgyártása.