Közösen fejleszt az Olympus és a Panasonic

Vágólapra másolva!
Együttműködési szerződést kötött cserélhető objektívű, ún. négyharmados képformátumot használó, tükörreflexes digitális fényképezőgépek közös  fejlesztésére két japán cég, az Olympus és a Matsushita.
Vágólapra másolva!

A megállapodás értelmében az úgynevezett négyharmados képszabvány alapján a két cég együttműködik a géptest, az objektívek, a kellékek és a technológiák fejlesztésében. Közös céljuk további gyártókat is ösztönözni a rendszer átvételére, és arra, hogy egymás termékeivel kompatibilis kiegészítőket gyártsanak.

A négyharmados rendszert 2002 szeptemberében vezette be az Olympus és az amerikai Eastman Kodak. A Panasonic márkanevéről ismert Matsushita cégen kívül támogatja a Fuji, a Sanyo és a Sigma is. Lényeges vonása, hogy az ilyen norma alapján tervezett digitális fényképezőgépeken a kép arányai a számítógépes képernyő oldalainak arányához hasonlítanak - a korábbi típusok a Leica típusú, ettől kissé eltérő képarányokat követték. A március végén záruló 2004-2005-ös üzleti évben 1,24 millió ilyen típusú, közép- és felső kategóriájú gép eladása várható, a következő üzleti évben 2,7 millió, majd az azt követőben 5,5 millió "négyharmados" tükörreflexes digitális gép kelhet el a világpiacon a két cég szerint.