Átverés volt az Amazon kasszamentes boltja

Szupermarket, illusztráció,
Fotó: Shutterstock/bbernard
Vágólapra másolva!
A háttérben ezernél is több indiai kasszás dolgozott távolról.
Vágólapra másolva!

A The Information értesülései szerint az Amazon megkezdi az egyesült államokbeli élelmiszerboltjaiban a Just Walk Out technológia kivezetését. A 2018-ban bemutatott innováció célja a boltok pénztármentessé tétele volt, a vevők szimplán magukhoz vehették a kívánt termékeket, a tevékenységüket kamerák és egyéb szenzorok követték, majd kisétálhattak az üzletből, a fizetendő összeget ráterhelte az előre beállított bankkártyájukra a rendszer.

Most kiderült, hogy részben átverés volt az automatizáció. A hírek szerint a Just Walk Out boltokban lévő kamerák képét ezernél is több indiai munkás követte élőben az interneten keresztül, gyakorlatilag távolról kasszáztak, miután az Amazon méregdrága gépi rendszereit nem sikerült megbízható működésre bírni, leginkább csak a vevőkről történő extra adatgyűjtésre felelt meg a technológia.

Ez üzletileg nonszensz, sokkal olcsóbb klasszikus eladókat és önkiszolgáló kasszákat üzemeltetni, mint ezerfős indiai gárdát fenntartani kasszázásra, hiába dolgoznak messze alacsonyabb órabérért az amerikai munkaerőnél.

Az Amazon állítólag önkiszolgáló kasszákra áll majd át a jelenleg Just Walk Out technológiát használó üzleteiben.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!