Bűnbanda ejtett túszul egy ismert youtubert, százmilliós váltságdíjat akarnak

addison pierre maalouf
Addison Pierre Maalouf
Fotó: Arab / Instagram
Vágólapra másolva!
Az alvilág működéséről tudósított, most is egy bandavezérhez tartott, amikor elrabolták.
Vágólapra másolva!

Haiti sosem volt a világ legbiztonságosabb országa, azonban néhány héttel ezelőtt egy börtönlázadást követően végleg elszabadult a pokol, a bűnbandák nagyrészt átvették az irányítást a kormánytól és a rendvédelmi erőktől.

Pár napja keringő pletykákat megerősítve a hét végére kiderült, hogy két hete egy Twitch-en és YouTube-on közismert videóst is elraboltak az országban, az amerikai állampolgárságú Adisson Pierre Maalouf épp úton volt a sofőrével egy interjúalanya felé. Az interneten YourFellowArab becenevet használó férfi a világ több pontjáról számos alkalommal tudósított már az alvilág működéséről, a Lanmò 100 jou bűnbanda főnökével kívánt előre megbeszélt interjút készíteni, mikor elfogták a 400 Mawozo banda tagjai.

Helyi sajtóértesülések szerint a youtuberért és a kollégájáért 219 millió forintnak megfelelő 600 ezer dollár váltságdíjat követel a banda, és már kapott is 40 ezer dollár előleget, hogy ne essen bántódása a túszoknak. Az elrabolt férfiak kiszabadítási kísérlete egyelőre folyamatban van.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!