Vágólapra másolva!
Közel 30 ország 145 alkotása csap össze Budapesten a legjobb, mesterséges intelligencia segítségével készített rövidfilm címért.
Vágólapra másolva!

Magyarországon elsőként szervezett nemzetközi, mesterséges intelligenciával készült filmeknek versenyt a The AI Film Festival (AIFF). A 145 beérkezett pályamunkákból rangos zsűri választotta ki a legjobb alkotásokat, amelyeket március 3-án a budapesti Bem Moziban tekinthetnek meg az érdeklődők. A vetítésen és a díjátadón való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a rendezvény ünnepélyes díjátadóval zárul.

Az AIFF-ra öt – látványfilm, dokumentumfilm, kísérleti film, videóklip, vegyes művészeti alkotás – kategóriában, maximum 15 perces, legalább a mű felében mesterséges intelligenciával készült alkotásokkal nevezhettek a készítők.

„Az AI térnyerése rámutatott arra, hogy új értelmezésben kell kezelnünk a mesterséges intelligencia segítségével gyártott tartalmakat. Magyarország mindig is úttörő volt a filmiparban, így nem véletlen, hogy pont nekünk jutott eszünkbe egy új típusú, AI fókuszú filmfesztivál létrehozása. A beérkezett versenymunkák rendkívül sokszínűek: az ausztrál furcsa szőrős lények funk videoklipjétől az elgondolkodtató francia környezetvédelmi filmen át egészen a költői vagy éppen elképesztően vicces magyar kísérleti alkotásokig rengeteg stílussal és vizuális kultúrával találkozhatnak majd a nézők” – mondta el Sallai Ervin, a The AI Film Festival alapítója és főszervezője.

A kiválasztási folyamat során több mint hétórányi versenyfilmet nézett végig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) hallgatóiból, reklámszakemberekből és a Bujtor István Moziklub tagjaiból álló előzsűri. A shortlistre került alkotások közül a magyarországi AI közösség alapítói, valamint filmes és design szakemberek választották ki a győztes rövidfilmeket. A szakmai zsűri tagja volt többek között Deák Kristóf Oscar-díjas filmrendező, Glaser Katalin animációs rendező, Bakk Ágnes, a MOME Interakció és Immerzió Hub vezetője, és Pártfalusi Attila, a MOME Media Design BA szakvezetője is.

A filmfesztivál győztes alkotásait március 3-án, egy díjátadóval egybekötött vetítésen tekinthetik meg az érdeklődők a Bem Moziban. A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, amit a cooltix.hu felületén tehetnek meg az érdeklődők, amennyiben kiváltanak egy 0 Ft értékű mozijegyet a fesztivál egy-egy vetítési blokkjára.

A díjátadót követően a szervezők egy filmes beszélgetésre várják az érdeklődőket a MANYI – Kulturális Műhelyben Deák Kristóf rendezővel, Miki357 reklám és videoklip rendezővel, Juszt Balázs rendezővel, Szabó Simon színésszel, és Falcao (LavaLava) reklámszövegíróval. 

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!