Ezt csinálja a mesterséges intelligencia, ha rászabadítják a mobilokra

mesterséges intelligencia, mobiltelefonok, samsung, Galaxy S24
A mesterséges intelligencia számára egyre fontosabb szerep jut a telefonoknál is.
Vágólapra másolva!
Most már világosan látszik, hogy a mesterséges intelligencia nem valami lózung, hanem olyan technológiák halmaza, amelyek valóban jobbá, kényelmesebbé tehetik a mindennapokat és javíthatnak az életminőségen épp úgy, mint az eszközeink működésén.
Vágólapra másolva!

Természetesen ezek az úgynevezett AI (Artificial Intelligence - Mesterséges Intelligencia) megoldások a telefonos szektort sem kerülhették el. Olyan nagy cégek vágtak bele kifejezetten a mobilokkal kapcsolatos eljárások fejlesztésébe, mint a Microsoft, a Facebook, a Samsung, az Apple vagy épp a chipek gyártásáért felelős Qualcomm.

A mesterséges intelligencia számára egyre fontosabb szerep jut a telefonoknál is. Forrás: Origo

Mindennek pedig már konkrét, kézzel fogható eredményei is látszódnak, ezek pedig alapvető változásokat hozhatnak ebben a termékcsaládban.

Mélytanulás mellett generatív AI

A mesterséges intelligenciát már egy ideje egyébként használják az iparági résztvevők. Azonban eddig csak a mélytanulásra (Deep Learning) vetették be. Azaz alapvetően az adatgyűjtést, és elemzést támogatták meg vele, viszont a közelmúltban új irányokba indultak. Megjelentek az úgynevezett generatív eljárások is, amelyek számos friss, és nem utolsósorban látványos szolgáltatást hoznak magukkal. A Mesterséges Intelligencia ezeknek köszönhetően a hétköznapi emberek számára is "láthatóvá", "kézzel foghatóvá" válik, és több lesz egy homályos fogalomnál.

Szebb képek

A Best Take nevű képszerkesztő funkció például képes arra, hogy több képből állítson össze egy remek fotót. Az így elkészült képen senkinek sem lesz becsukva a szeme, és mindenki mosolyogni fog. Ezt a feladatot pedig teljesen automatikusan végzi el a mesterséges intelligencia, úgy szerkesztve meg a fájlt, hogy azon ne látszódjon a manipuláció nyoma.

A képeket is feljavítják ezek a technológiák. Forrás: Samsung

A Google a Magic Editor személyében egy olyan alkalmazást tettek le az asztalra, amellyel elég megadni, hogy milyen hátteret szeretne az ember maga mögé, és az algoritmus már gyártja is le azt. Persze ez korábban is megoldható volt, csak hát rengeteg munkaórát kellett beletenni manuálisan a Photoshoppal. Most viszont az egészet megoldja az AI egyetlen pillanat alatt.

Hatékonyabb élet

A Samsung most mutatta be a mesterséges intelligenciával felturbózott Galaxy S24 telefonjait, amelyek több érdekes olyan funkciót tartalmaznak, amelyek e "csoda algoritmusok" nélkül sosem születhettek volna meg, hiszen a működésükhöz szükséges óriási számítási kapacitást, és adatfeldolgozást csak az AI biztosíthatja. Ilyen például a valós idejű fordítás. Azaz, hogy a szoftver a beszédhangot valós időben képes átalakítani egy másik nyelv írt változatára. Szintén igen hasznos lehet az automatikus tartalom rendszerező.

Ez egy nagy dokumentumból képes automatikusan kimazsolázni a legfontosabb információkat, és azokat a felhasználó elé tárni ráadásul formázott, fogyasztható formában. Ugyanígy a munkavégzés során lehet hasznos az a funkció, amely képes a meetingekből, telefonos- vagy videós konferenciákból leiratot készíteni úgy, hogy képes megkülönböztetni a beszélőket, és a kulcsszavak alapján kivonat elkészítésére is alkalmas.

Helyettünk gondolkodik

A pletykák szerint a Motorola jövőben érkező telefonjai megkapják az anyacég, a Lenovo alapvetően notebookokhoz szánt mesterséges intelligencia fejlesztéseit. Ennek része az e-mailek tartalmának összefoglalása, a felhasználó napi teendőinek koordinálása, automatizálása, aminek köszönhetően több ideje marad a valóban fontos dolgokra. Ez még így elég misztikusan hangzik, de az tény, hogy a kínai cég óriási szellemi kapacitással rendelkezik, és már többször bizonyították, hogy képesek meglepni a világot forradalmi megoldásaikkal.

Gyorsabb és takarékosabb

A Qualcomm, mint a vezető telefonos chipgyártó is komolyan számol a mesterséges intelligenciával. Az ő céljuk viszont, hogy az AI bevetésével tegyék még hatékonyabbá, azaz gyorsabbá a processzoraikat. A mesterséges intelligencia folyamatosan gyűjti a hardveres adatokat a világ minden tájáról, és elképesztő méretű adatfeldolgozást végez annak érdekében, hogy a lehető legjobban finomhangolja az eszközöket.

A mesterséges intelligencia energiahatékonyabb működést garantál. Forrás: Origo

Szintén nagyon fontos, hogy a hatékonyság növelése együtt jár az energiafelhasználás mérséklésével is. Azaz röviden az AI használatával növelhető az üzemidő ugyanakkora akkumulátor kapacitás mellett, ami kulcsfontosságú tényező például egy-egy vásárlási döntés meghozatala során.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!