Bekéredzkedne a következő Xbox konzolba az Intel

microsoft xbox series x series s játékkonzol videojáték
Az Xbox Series S és az Xbox Series X
Vágólapra másolva!
Állítólag szívesen megtervezné a Microsoft számára a gép lelkét adó rendszerlapkát.
Vágólapra másolva!

Újabb pletykát indított útjára a Moore's Law is Dead YouTube-csatorna házigazdája, értesülései szerint az Intel formális ajánlattal kereste meg a Microsoftot, hogy elkészítené a következő generációs Xbox egyedi rendszerlapkáját. Állítólag az a fő érve az elképzelés mellett, hogy a chipet teljesen az USA területén tervezné és gyártaná, bár egy konzolba szánt lapka esetében ez nem tűnik kritikusnak.

Az előző és a jelenlegi Xbox és PlayStation gépekbe is az AMD adta a hardvert Forrás: Microsoft

Az állítólagos ajánlat alapvetően komolyan vehetőnek tűnik, az Intel mindig is rendelkezett játékkonzolban való használatra alkalmas CPU-architektúrával, most pedig már nagy teljesítményű grafikus vezérlők tervezésére is képessé vált, az utóbbi hiánya korábban lényegében kizárta az efféle szerződésekért folytatható versenyből.

A Sony és a Microsoft előző és jelenlegi generációs játékkonzoljaiba az AMD szállította a processzort és a videóvezérlőt is tartalmazó rendszerlapkát. A források szerint a Sonynak jelenleg két aktív szerződése van az AMD-vel, a következő PlayStation kézikonzolba és a PlayStation 6-ba is a vállalattal kívánja tervezteti a rendszerlapkát, mindeközben a Microsoftnak senkivel sincs efféle megállapodása.

Jelenleg nem világos, hogy hosszabb távon egyáltalán mit kíván kezdeni magával a konzolos piacon a Microsoft, a jövő héten bejelentheti egyes játékainak PlayStation és Switch konzolokra való kiadását.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!