A Google lenne a Windows 10-es számítógépek megmentője

laptop notebook számítógép internet böngészés számítógépezés internetezés chrome chromebook
A kép csak illusztráció
Fotó: Andrew Neel / Unsplash
Vágólapra másolva!
Újból felhozta a cég, hogy az ingyenes Chrome OS Flex rendszere régi hardvereken is szépen elfuthat.
Vágólapra másolva!

Megállíthatatlanul ketyeg az óra, a Windows 11-re hivatalosan nem frissíthető Windows 10-es számítógépek potenciálisan százmillió fogják 2025. október 14-én elveszíteni a támogatásukat. A kérdéses dátumot követően a megszokott módon működnek majd, de nem kapnak többé sérülékenységeket javító frissítéseket.

A probléma által érintett számítógépezőknek több opciójuk is lesz: használhatják biztonsági javítások nélkül a gépeiket, előfizethetnek egyelőre ismeretlen összegért a Windows 10 kiterjesztett támogatására, vehetnek új számítógépet, vagy átállíthatják a PC-jüket egy alternatív rendszerre.

Az alternatív operációs rendszer alatt eddig gyakorlatilag Linuxot kellett érteni, azonban a Google egy új blogbejegyzésben felhívta a figyelmet a többség által elfeledett tényre, hogy a Chrome OS Flex is megfelelhet a célra. Ez gyakorlatilag a Chromebook laptopokon használt Chrome OS, bár nem támogatja az androidos appok futtatását, a pehelysúlyú és böngészőközpontú rendszer újból biztonságosan használhatóvá teheti a régi számítógépeket.

A Linuxokhoz hasonlóan a Chrome OS Flex nagy problémája, hogy minimális informatikai tudás szükséges a kipróbálásához, és ha beválik az adott számítógépen, akkor a telepítéséhez. Elsőként ki kell másolni egy legalább 8 GB kapacitású pendrive-ra a rendszert, majd a PC bekapcsolásakor a beépített háttértár helyett az USB kulcsról kell rendszerindítást végrehajtani. Az utóbbihoz szükséges utasítások a laptop kézikönyvében, vagy asztali PC esetén az alaplap kézikönyvében találhatóak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!