Dinamós egeret és billentyűzetet készített a Lenovo

lenovo mechanical energy harvesting combo egér billentyűzet dinamó
Beépített dinamók tekerésével is tölthetőek az akkumulátoraik
Vágólapra másolva!
Öt percnyi tekergetéssel olyan fél óra üzemidőt kapnak a használók.
Vágólapra másolva!

Ritkán jut elektronikai termékek láttán az elkeseredett jelző az emberek eszébe, azonban a Lenovo most a Mechanical Energy Harvesting Combo egér és billentyűzet párosával megtörte a jeget. A CES-en leleplezett termékek képesek a beépített akkumulátoraikról a megszokott módon működni, plusz a billentyűzet napelemet is kapott, ezen túlmenően pedig „mechanikus energiával" is tölthetőek.

Beépített dinamók tekerésével is tölthetőek az akkumulátoraik Forrás: Lenovo

Ezalatt beépített dinamókat kell érteni, a többség számára talán a régi Csepel biciklikről ismerős technológia lehetővé teszi a beépített akkumulátoraik töltését egy áramtermelő egység rotorrészének a forgatásával. A billentyűzet esetében az elsőre hangerőszabályzónak tűnő nagy tekerőt kell forgatni a dinamós áramtermeléshez, míg az egérnek az aljából pattintható ki a szükséges forgatóhardver. A gyártó szerint 5 percnyi tekergetéssel mindkét eszköz olyan 30 perc üzemidőre tesz szert.

A dinamókat leszámítva aránylag megszokott eszközökről van szó, bár a billentyűzet RGB díszvilágítással is rendelkezik, az egér pedig kapott néhány extra gombot az oldalára. A PC-hez vagy egyéb eszközhöz való csatlakoztatásuk Bluetooth és USB adóvevő segítségével is megoldható.

Egyelőre nem világos, hogy ténylegesen piacra kerül-e Mechanical Energy Harvesting Combo.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!