Megszabadulna a vérszívó vevőktől a HP

hp envy 6455e nyomtató nyomtatás printer
A HP ENVY 6455e is érintett az ügyben
Vágólapra másolva!
Az ügyvezető igazgató szerint hivatalos tintapatron-előfizetésekkel volnának elűzhetőek.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban nemrég csoportos pert kapott a nyakába a HP, a felperes vevők szerint a gyártó megkárosította őket azzal, hogy egyes nyomtatóihoz utólag a nem hivatalos tintapatronok használatát letiltó szoftverfrissítést adott ki. A tapasztalatok alapján a nem hivatalos patronok megfelelnek a céljaikra, és sokkal olcsóbbak a gyáriaknál, így a vevők jókora része ezeket preferálja.

Enrique Lores ügyvezető igazgató a témát is érintő interjút adott nemrég a CNBC-nek, amelyben elmondta, hogy számos nyomtatót veszteséggel értékesít a HP, közvetett módon a tintapatronokon keresztül kíván profitra szert tenni belőlük. Éppen ezért is nagy támogatója a hivatalos tintapatron-előfizetési programoknak, állítása szerint ha csak ezeken keresztül lehetne tintát szerezni a HP printereihez, akkor a cég megszabadulhatna a számára nyereséget nem hozó ügyfelektől.

Emellett Lores egy eddig nem hallott védelmet is felhozott a sokak által túlárazottnak vélt gyári patronok védelmében: állítsa szerint technikailag lehetséges vírust csempészni a patronokban lévő chipekre, a kártevő pedig a nyomtatón keresztül akár a komplett helyi hálózatot is megfertőzheti. Ilyen támadásról még nem érkeztek beszámolók vagy nyilvános kutatások, így nem világos, hogy ténylegesen mekkora fenyegetést jelent a támadási vektor.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!