Postások ezreit hurcoltatta meg a Fujitsu

bilincs letartóztatás
illusztráció
Vágólapra másolva!
Sajnálja a vállalat, hogy bő kilencszáz főt elítéltek lopásért a bugos szoftvere miatt.
Vágólapra másolva!

Beismerte a felelősségét a brit posta gigabotrányában a Fujitsu, a szervezet számára készített Horizon ügyviteli szoftvere miatt 1999 és 2015 között több ezer postás veszítette el az állását, miután a hibásan számoló rendszere szerint kisebb-nagyobb összegek hiányoztak a rájuk bízott pénzből.

Eddig csak 93 bíróság elé állított áldozat ítéletét semmisítették meg Forrás: Shutterstock

Ennél is drámaibb, hogy a hiányok miatt kilencszáznál is több volt postás ellen indult büntetőeljárás a Horizon szoftver adatai alapján lopásért és sikkasztásért: életeket és házasságokat tett tönkre a szoftverhiba, néhányan konkrétan börtönbe kerültek, egyes áldozatok már nem is élnek, több öngyilkosságával is kapcsolatba hozhatóak a téves ítéletek.

A brit parlament Üzleti és Kereskedelmi Bizottságának meghallgatásán Paul Patterson, a Fujitsu európai kirendeltségének társügyvezetője bevallotta, hogy a rossz számolással kapcsolatos hibákról

már a Horizon bevezetésének korai szakaszában tudott a Fujitsu.

Minden igyekezete ellenére senkitől sem kapott választ arra, hogy miért nem javították soha a kritikus bugokat, elmondása szerint személyesen ijesztőnek tartja a történteket, a Fujitsunak pedig morális felelőssége az áldozatoknak való jóvátételhez való hozzájárulás.

A Horizon adatai alapján lopásért elítélt postások közül eddig csak 93 fő ítéletét semmisítették meg, több ezer meghurcolt postás még vár a jóvátételére.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!