Néhány üzenet nem érkezik majd meg a Messengeren és az Instagramon

asian teen smartphone clothes clothing shopping
Vágólapra másolva!
Nem küldhetnek majd üzenetet idegen személyek a fiatalkorú felhasználóknak.
Vágólapra másolva!

Újabb fontos lépéseket tesz a fiatalkorú felhasználók zaklatókkal szembeni védelme érdekében a Meta. Bejelentése szerint gyári beállítások mellett hamarosan csak olyan személyek írhatnak majd chatüzeneteket a fiatalkorúaknak a Facebookon és az Instagramon, akikkel azok kapcsolatban állnak, azaz ismerősök vagy követett személyek. Ugyanez az eljárás lesz érvényben abban az esetben is, mikor csoportos csevegésekhez próbálják hozzáadni a fiatalokat.

Tájékoztatást kapnak majd az új beállításokról a fiatalkorúak az appokban Forrás: mentatdgt / Pexels

Ezeken túlmenően az Instagram szülői felügyeleti eszközei is javulnak, az adatvédelmi beállítások megváltoztatása már gondviselői engedélyhez lesz kötve. Ennek keretében ha egy fiatalkorú például privátról nyilvánosra kívánja állítani a profilját, akkor a gondviselőnek ezt jóvá kell majd hagynia a felügyeletre használt saját felhasználói fiókjában.

Végül a Meta közölte, hogy dolgozik csevegések során kapott kéretlen és nemkívánatos képek kiszűrésén is. Ezek megjelenítését blokkolná a fogadó félnél, plusz felhívná a feladó figyelmét, hogy ne küldözgessen problémás tartalmakat a fiatalkorú csevegőpartnerének.

Nem ez volt a Meta egyetlen nagy bejelentése a napokban: az Európai Gazdasági Térség államaiban és Svájcban lehetővé fogja tenni a fontos szolgáltatásainak egyéni használatát. az Instagram pedig lámpaoltási figyelmeztetésekben fogja részesíteni a fiatalkorú felhasználókat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!