Elég fura ötlet a világ első virtuális középiskolája

aominext metaverzum középiskola
Elméletben így van elképzelve a diákok órák közti szocializálódása
Vágólapra másolva!
Ugyanazt a bizonyítványt kapnák a diákok, mint a klasszikus iskolákba járó társaik.
Vágólapra másolva!

Ugyan a koncepció sokáig legnagyobb szószólójaként funkcionált Mark Zuckerberg nyilvánosan már hónapok óta ki sem ejtette a száján a metaverzum kifejezést, azonban a japán kollégái még nem tettek le a technológiáról, az AOMINEXT startup el kívánja indítani a világ első teljesen a metaverzumban lévő középiskoláját, a napokban megkezdte a diákok toborzását.

Elméletben így van elképzelve a diákok órák közti szocializálódása Forrás: AOMINEXT

A bejelentés szerint az különleges oktatási intézmény a Yushi Nemzetközi Középiskola virtuális verziója volna, a három éves képzése pedig rendelkezik a japán oktatási minisztérium jóváhagyásával, így tanulók ugyanazt a bizonyítványt szerezhetnék meg benne, mint amit a klasszikus középiskolákba bejáró társaik is. Viszont a virtuális valóságban való létezésnek köszönhetően

fizikailag a világ bármely táján lehetnek a diákjai.

Az év közbeni átiratkozókat is fogadó iskolába felvettek elméletileg ingyen kapnak majd VR-headsetet a metaverzum átélése érdekében, testre szabható kinézetű, animestílusú karakterekként jelennek meg a virtuális terekben. A technikai részletek homályosak, plusz jó kérdés, hogy miként kívánja megoldani a dolgozatírás és vizsgáztatás során a csalások elkerülését a virtuális iskola, feltehetően nem tenne jót a saját és a diákjai renoméjának, ha oktatási intézmény helyett bizonyítványgyár hírében állna.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!