Eltűnt egy fontos dolog a Spotify felületéről

Szívből plusz lett
Vágólapra másolva!
Hiába keressük már a szív ikont, eltűnt. Helyette egy plusz jel van.
Vágólapra másolva!

Akihez elért a legújabb frissítés, és figyelmes volt, észrevehette, hogy eltűnt a szív ikon a Spotify felületéről. Ez nem véletlen: szándákosan tüntették el, a szív és a lejátszási listához adás helyett ezentúl csak egyetlen plusz jel lesz.

Szívből plusz lett Forrás: Spotify

Amikor erre rányomunk, akkor elmenthető a dal, bekerül a kedvelt dalok listájába. A plusz jel zöldre vált. Ekkor pedig ismét rá lehet nyomni, és beállítani a helyét a mentett tartalomnak. A könyvtárunkhoz lehet így adni teljes albumot, lejátszási listát, hangoskönyvet is.

A Spotify szerint az újítással jobb élményt garantálnak. A frissítés Androidon és iOS-en már él, más platformokon a következő hetekben állnak át.