A Sonos az újévet egy fejhallgató piacra dobásával ünnepelné

Sonos, Sub Mini, mélynyomó, vezetékmentes, házimozi
Egy pillanat alatt összerakhatunk vele egy házimozit.
Vágólapra másolva!
A novemberi eredménybeszámolóban Patrick Spence vezérigazgató megerősítette a Sonos belépését egy "új, több milliárd dolláros kategóriába", amely az év második felében indul.
Vágólapra másolva!

Nem sokkal később Mark Gurman, a Bloomberg munkatársa megerősítette a 2024-re, már március/áprilisra készülő, 400 dollárnál (kb. 350 font/ 650 dollár) drágább prémium over-ear fejhallgató részleteit.

Egyelőre csak házimozi és hifi komponenseket gyárt a cég, de jövőre jön a nyitás. Forrás: Origo

Nem meglepő módon a fejhallgató a valószínűleg zökkenőmentesen fog működni a Sonos ökoszisztémán belül, és a feltételezések szerint képesek leszünk majd váltani az otthoni Sonos hangszórórendszer és a Sonos fejhallgató között, amikor elhagyjuk a házat, vagy fordítva, amikor visszatérünk.

Ez pedig egy nagyon érdekes újítás, ami nagyjából ahhoz hasonítható, amikor beülünk az autónkba és az automatikusan átveszi telefonunkról az éppen folytatott hívást.

A hangszóróknál is megjelenő Sonos Voice Control itt is jelen lesz, míg a hordozható Sonos-készletek otthoni wi-fitől távoli irányítására egy újonnan tervezett alkalmazás lesz elérhető. A hangszórókhoz hasonlóan a fejhallgató is fekete és fehér színben lesz kapható - bár reméljük, hogy idővel színesebb kivitelben is elérhető lesz.

Gurman azt is megemlítette, hogy a Sonos vizsgálja egy fülhallgatós modell lehetőségét, amely az Apple AirPods modelljével vetekedne. Miután a válalat néhány évvel ezelőtt felvásárolta az RHA Audio-t, könnyen támaszkodhat a fülhallgatók piacán szerzett tapasztalataira, bár a részletek még nem ismertek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!