Izgalmas és gyönyörű kaland lett az Avatar újabb fejezete

Avatar: Frontiers of Pandora, játék, game, teszt
Az Avatar: Frontiers of Pandora megérkezett.
Vágólapra másolva!
Az Avatar: Frontiers of Pandora a mozik helyett konzolokra és számítógépekre futott be, ugyanis ez most nem egy újabb film, hanem egy vieojáték ebből a világból. Ki is próbáltuk és leesett az állunk tőle!
Vágólapra másolva!

A 2009-ben bemutatott Avatar film jött, látott és bankot robbantott a mozik pénztáránál. A projekt megálmodója, James Cameron pedig jól vette észre, hogy egy aranytojást tojó tyúkot teremtett, amelyet kár lenne veszni hagyni. Azóta már érkezett egy folytatás, és természetesen a videójátékos adaptációkra is odafigyeltek, hiszen ezekkel is kiválóan lehet tovább bonyolítani a történetet, illetve természetesen e digitális termékek is kiválóan alkalmasak arra, hogy meghódítsák az emberek pénztárcáit.

Az Avatar: Frontiers of Pandora megérkezett. Forrás: Ubisoft

Ennek jegyében született meg 2023 végén az Avatar: Frontiers of Pandora, amelynek készítésében maga a James Cameron is részt vett. Ez is jelzi, hogy milyen komoly szerepet szánnak neki az Avatar univerzum tágításában. Lássuk, hogy milyen lett!

Hatalmas kaland

A Fronitiers of Pandora egy nyílt világú belső nézetes akció-kaland játék, szerepjáték elemekkel megtűzdelve. Egy őslakost, azaz tehát kékbőrű na'vi-t irányítunk benne, akinek gyerekkorában lemészárolták a törzsét, őt elrabolták, hogy az agyát átmosva, segítségével vegyék át az uralmat a bolygó felett. Ő azonban megszökik, célja, hogy egyesítve a többi na'vi klánt, bosszút álljon és megpróbálja feltámasztani örökségét.

Az őslakosok oldalán harcolunk a kizsákmányolók ellen. Forrás: Origo

Ehhez a semmiből indulva kell felfedeznie a filmekből is ismert Pandora bolygót. Bejárni annak dzsungeleit, erdeit, mezőit, felfedezni tavait, folyóit, megmászni hegyeit és lebegő szikláit. A játéktér óriási, szabadon bejárható, és tele van olyan teljesítendő feladatokkal a fő történeti szál mellett, amelyek teljesítésével a hősünk egyre ügyesebb és életrevalóbb lesz. Természetesen figyelmet kell fordítani a felszerelés állandó javítására, fejlesztésére, illetve a táplálkozásra is, szóval a játék központi részét képezi a gyűjtögetés.

A grafika lenyűgöző. Forrás: Origo

A feladatok többfélék lehetnek. Gyakori, hogy egy megadott helyszínen kell megoldani egy rejtélyt az ott található nyomok segítségével. Emellett sokszor kell személyeket, tárgyakat, objektumokat megkeresni a vadonban. Egy nálunk lévő speciális eszköz segítségével megjavíthatunk, feltörhetünk elektronikus eszközöket, illetve a leggyakoribb, amikor össze kell csapnunk a megszállókkal, azaz azokkal a gonosz emberekkel, akiknek egyetlen célja van: A bolygó erőforrásainak kiaknázása bármi áron.

Harc

A játék központi részét képezi tehát a harc, azaz, hogy fegyverrel a kezünkben számoljunk le a gazokkal. Ez gyakorlatilag úgy történik, mint a legtöbb hasonló játéknál, csak azzal a különbséggel, hogy a fő fegyverünk egy íj vagy egy speciális hajítóeszköz lesz, amivel robbanóanyagokat vagdoshatunk a ránk támadó ellenséghez, de természetesen akár puskával is hadakozhatunk. Nehezebb fokozaton a nyílt sisakos támadás egyenlő az öngyilkossággal, de a bujkálás, taktikázás azért segít. Már csak azért is mert a gépi intelligencia nincs valami magas szinten, szóval előbb-utóbb mindenkit le lehet benne győzni.

A levegőbe is felemelkedhetünk. Forrás: Origo

Maga a történetszál nem különösebben lebilincselő, de hát ez nem meglepő, ugyanis az Avatar sosem ebben volt erős. A karakterek egydimenziósak, a fordulatok kiszámíthatóak épp úgy, mint a szereplők viselkedése. Az egész kicsit olyan, mintha egy harsány, klisés, tömegeknek szánt hollywoodi film. Szóval érezni rajta James Cameron keze nyomát, ez nem is lehet kérdés. Ezt a hatást erősítik a rendesen megkomponált átvezető jelenetek is, amelyek egyébként a játék motorjával készültek, így tökéletesen illenek a hangulatba.

Grafika és hangulat

Ha már itt tartunk, akkor muszáj megemlíteni, hogy az Avatar: Frontiers of Pandora valami döbbenetesen jól néz ki. Az Ubisoft munkatársai egészen hihetetlen munkát végeztek, hiszen a grafika kiváló, igen részletes, és kifejezetten szép a látvány. Az óriási játéktér élettel telinek tűnik, hiszen a növények mozognak, az égen madarak repkednek, a bokrokban állatok szaladgálnak. A mozgások, animációk rendben vannak, és a hangulat is kiváló. Tényleg sikerült megteremteni egy olyan Édenkert illúzióját, amelyet épp most próbálnak elpusztítani a profitimádó multinacionális cég katonái.

A Frontiers of Pandora egyik nagy előnye, hogy hosszú távon is szórakoztató, pont a változatossága miatt.

Ha valaki szereti az ilyen típusú, szabadon bejárható, akció-kaland játékokat, akkor ezt bizony jó eséllyel neki találták ki. Izgalmas, de nem primitív, nem tocsog a vértől, ráadásul gyönyörű, könnyen kezelhető és nagyon szórakoztató. Nekünk a hibáival együtt nagyon tetszett, a stílus kedvelőinek jó szívvel tudjuk ajánlani.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!