Elég különleges lett ez a vezeték nélküli fülhallgató

Nothing Ear (2), vezeték nélküli, fülhallgató, headset, teszt
Zajszűrő funkciója is van.
Vágólapra másolva!
Az úgynevezett valódi vezeték nélküli fülhallgatók néhány év alatt meghódították az egész világot. Ez nem is csoda, hiszen ezek a kis, fülbe dugható, mindenféle vezeték nélkül működö fülesek egészen hasznosak lehet, amennyiben megfelelően működnek. Rengeteg cég jelen van termékeivel ebben a szegmensben, köztük olyan kisebb és frissnek számító márkák, mint a Nothing. A londoni székhelyű cég 2021-ben robbant be a piacra, és a még meglehetősen szűk kínálatukat a közelmúltban egy egészen ígéretesnek tűnő ilyen fülhallgatóval bővítették. Ez a Nothing Ear (2), amelynek elődje hazánkban is sikert aratott, azonban messze volt a tökéletestől. Az új változatnál arra voltunk kíváncsiak, hogy sikerült-e javítani a hibákon és egyáltalán vásárlásra érdemes, jól sikerült terméket sikerült-e összehozniuk a mérnököknek.
Vágólapra másolva!

A dolguk nem volt könnyű, hiszen igen apró és könnyű készülékházba kell bezsúfolniuk a jó hangminőséget produkáló hangsugárzókat, a vezérlő elektronikát, az akkumulátort és a Bluetooth adaptert. És pontosan ez az oka annak, hogy miért van rengeteg vacak valódi vezeték nélküli fülhallgató a piacon, hiszen ez tényleg igen komoly kihívás, amit nem sokan tudnak megugrani.

Remek dizájn

Az mindenesetre azonnal látszik, hogy a dizájnerek nagyon odatették magukat, hiszen a kis modell figyelemfelkeltő és remek külsővel bír. A modell kifejezetten jól néz ki, nem bazári a megjelenése egyáltalán. Csupán 4,5 grammot nyom, alig érezni, a kis nyele és maga a hangszóróház stabilan támaszkodik a fülkagylóra.

A dizájn remek. Forrás: Origo

A hallójáratot nem feszíti, a nyomáskiegyenlítést is megoldották, és a zavaró befülledéstől sem kell tartani. Itt kell megjegyezni, hogy a dobozában több méretű fülgumi is megtalálható. Az is fontos információ, hogy a készülék megkapta az IPX4 minősítést, ami azt jelenti, hogy hivatalosan is cseppálló, azaz nem megy tönkre attól, ha megázik.

Hangminőség

Az ilyen valódi vezeték nélküli fejhallgatók hagyományosan nem szólnak kiemelkedően, és nem kelhetnek versenyre egy jobb hifi fejhallgatóval. A Nothing Ear (2) sem jelent kivételt, hiszen bár a hangminőség terén a jobbak közé tartozik, de tény, hogy a basszusokkal kicsit szűkmarkúan bánik, az összhatás pedig picit "vékony", steril.

A tisztaság megfelelő, zavaró hanghibákba nem futottunk bele, és a sztereóval sincs gond a várakozásoknak megfelelően.

A fejhallgató több előre programozott hangmóddal rendelkezik, és az arányok manuálisan is módosíthatóak. A beépített mikrofon sem hiányzik róla, és ennek köszönhetően hanghívások lebonyolítására is alkalmas. Azt tapasztalatuk, hogy ezzel sincs gond, a "vonal" túlsó végén is tiszta volt a végeredmény. A mikrofonok képesek a környezeti zajt a fülbe juttatni, ami nagyon hasznos lehet vezetésnél, biciklizésnél, közlekedésnél, valamint ha beszélgetni szeretnénk valakivel.

Zajszűrő funkciója is van. Forrás: Origo

Meg kell említeni az aktív zajszűrés nevű szolgáltatást is, amelynek épp ellentétes a feladata, azaz az, hogy csillapítsa a külső zajokat. Ez bekapcsolt állapotában hallhatóan teszi a dolgát, ám a végeredmény a tökéletestől még messze van sajnos. E téren azért még azért van hova fejlődni.

Üzemidő

Mivel a helyhiány miatt kicsi az akkumulátor, az üzemidő az ilyen típusú eszközöknél hagyományosan nem túl nagy. A Nothing Ear (2) esetében is be kell érni maximum 5 órával, ami átlagos értéknek minősül ebben a termékkategóriában. A töltés egy kis, speciális tokban történik, amely egyébként a készülék hordozását is megkönnyíti. Nem kell tenni, mint bepakolni a kis fülhallgatókat, zsebre vágni, és közben is képes energiát pumpálni beléjük. E tok is kifejezetten dizájnos, szemrevaló.

Vezérlés

Az nagyon tetszett, hogy a készülékházon kis kapcsolókat helyeztek el, amelyek kitapinthatóak, és kattannak, ha megnyomjuk őket. Ez jobb, mint a hagyományos érintésérzékeny megoldás. Ily módon növelhető/csökkenthető a hangerő, lehet léptetni a zeneszámok között, valamint leállítható és elindítható a lejátszás, illetve a hívások fogadása is megoldott.

Nothing Ear (2). Forrás: Origo

A már bevált módon a legtöbb funkció és szolgáltatás eléréséhez a cég ingyenesen letölthető telefonos alkalmazását kell használni. Ezen keresztül állíthatóak be például a hangszínek, vagy a már említett zajszűrés. A program magyar nyelven is kommunikál, ami bizony nem minden ilyen appról mondható el sajnos, úgyhogy ezért a Nothing dicséretet érdemel.

Nothing Ear (2) - Értékelés

A tesztelés során arra a következtetésre jutottunk, hogy a Nothing Ear (2) egy kifejezetten életképes darab, egyértelműen egyik a jobb valódi vezeték nélküli fülhallgatóknak. Az üzemideje vállalható, a dizájnjával is kiemelkedik a termékóceánból, de azért hibátlannak nem neveznénk. A kezelése felhasználóbarát, a dizájn pedig remek. Sajnos viszont az is tény, hogy az ára magasnak számít, hiszen durván 50 000 forintot kérnek el érte, ennél pedig sokkal olcsóbban is lehet már valódi vezeték nélküli fülhallgatókat vásárolni, ez a készülék pedig a mutatós külsőn kívül nem sokkkal tűnik ki az átlagból.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!