Tizennégyezer fős leépítést tart a Nokia

nokia
Maradt a minimalista stílusnál a Nokia
Vágólapra másolva!
Bezuhantak az eladások, nagy a bizonytalanság a jövő évi kilátások terén.
Vágólapra másolva!

A globális munkaerejének körülbelül 15 százalékát érintő leépítést jelentett be a távközlésben használt hálózati berendezéseket tervező és gyártó Nokia. A cég beszámolója szerint az idei harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest 20%-ot zuhant a bevétele, bár az utolsó negyedévben számít némi szezonális javulásra. A félreértések elkerülése végett most a „valódi" Nokiáról van szó, nem a Nokia márkajelzésű okostelefonokat értékesítő, szintén finn HMD Globalról.

Az év elején mutatta be a modernizált logóját a Nokia Forrás: Nokia

A helyzet mögött elsősorban az 5G hálózati eszközök rossz értékesítései állnak, a legnagyobb felvevőpiacának számító Észak-Amerikában 40%-kal csökkent a termékek iránti kereslet, ráadásul több másik kulcsfontosságú piacon is túl vannak már a csúcson az eladások. Ennek egyik okát 5G ipari használatának lassú terjedése jelenti, abban reménykedett a cég, hogy az önvezető autók és egyéb internetre kötött kütyük további keresletet hajtanak majd az 5G iránt, ám ez egyelőre nem történt meg.

A Nokia szerint a tömeges leépítésnek köszönhetően 2024 végéig olyan 400 millió eurót, majd 2025 során további 300 millió eurót tud majd megspórolni. A várható jövő évi eladások kapcsán nagy a bizonytalanság, majd elválik, hogy mennyit eszközt és szolgáltatást lesz képes értékesíteni a mobilszolgáltatók és egyéb felek számára.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!