A lezárt dobozában is frissíthető már az iPhone

apple store iphone 15 tim cook
Vásárlók Tim Cook vezérigazgatóval fotózkodnak egy Apple Store kereskedésben az iPhone 15 piacra kerülésének napján
Vágólapra másolva!
Csak rá kell tenni egy különleges padra, naprakész szoftverrel kaphatják meg a vevők.
Vágólapra másolva!

Az okostelefonok első beüzemelése során megszokott, hogy a felhasználóknak elég sokat kell várniuk a szoftverfrissítések településére, hiszen a legyártásuk óta az operációs rendszerükből és az egyéb appjaikból is elérhetővé vált frissebb verzió, ezeket kötelező vagy érdemes rögtön telepíteni.

Vásárlók Tim Cook vezérigazgatóval fotózkodnak egy Apple Store kereskedésben az iPhone 15 piacra kerülésének napján Forrás: Apple

A Bloomberg számára tudósító Mark Gurman szerint az Apple térfelén még idén alaposan megváltozik majd a helyzet, a cég képessé vált naprakészre frissíteni a bontatlan gyári dobozban lévő iPhone-okat. A hírek szerint a bolti eladóknak ehhez csak egy különleges padra kell tenniük a mobilt, ez vezeték nélküli kapcsolattal felébreszti a készüléket, ráküldi az éppen legújabb iOS-t, majd kikapcsolja a telefont.

Ennek megfelelően az Apple Store kereskedésekben vásárlók a jövőben teljesen naprakész szoftverrel kaphatják majd kézhez az új mobiljukat. Ez nem csak kényelmi okból pozitívum a vevők számára, a megoldással elkerülhetőek az olyan helyzetek, mikor a készülékek elavult rendszerszoftverében lévő bugok gondokat okoznak az első beállítás vagy a kezdeti működés során.

Gurman tudomása szerint az új „frissítőpadok" az év végéig válnak elérhetővé az Apple Store kereskedésekben. Arról egyelőre nem esett szó, hogy melyik iPhone-okkal kompatibilis az újdonság, könnyen elképzelhető, hogy hardveres és szoftveres okokból az újabb modellekre korlátozódik a bevethetősége.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!