Elképesztő iPad-et dobhat piacra az Apple

apple ipad tablet táblagép böngészés internetezés
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Nem az iPhone-okban vezetheti be a kettéhajtható kijelzőt az Apple. Úton lehet a kettéhajtható kijelzős iPad
Vágólapra másolva!

Évek óta érkeznek a pletykák az Apple kettéhajtható kijelzős terveivel kapcsolatban, azonban a cég eddig nem dobott piacra új típusú kijelzőtechnológiát és formatervet használó terméket. A DigiTimes most friss értesülésekkel rukkolt elő az ügyben, az iparági forrásai szerint úgy tűnik, hogy első körben az iPad táblagépből készülhet kettéhajtható kijelzős modell.

A riválisokkal ellentétben nem mobilokban vezetheti be kettéhajtható kijelzőt az Apple Forrás: Stefan Vladimirov / Unsplash

A források szerint nagyon úgy tűnik, hogy az Apple ezúttal tényleg komolyan dolgozik a kettéhajtható iPad kifejlesztésén, az eddigi haladás alapján 2024 vége táján tűnik esélyesnek a komoly próbagyártás beindítása, a tömeggyártásba kerülés pedig 2025 elejétől kezdve tűnik realisztikusnak.

A kettéhajtható iPad tervei még nincsenek véglegesítve, konkrétan az sincs kőbe vésve, hogy két különálló vagy egyetlen kettéhajtható kijelző kerüljön a tabletbe. Az Apple állítólag erősen hajlik a kettéhajtható megjelenítő felé, bár nem tetszik a döntéshozóinak a hajtásvonalban lévő ránc, a Samsunggal és az LG-vel is tárgyalnak a panelek beszerzéséről.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!