Mágikus tévék, fura telefonok és robotok Európa legnagyobb tech kiállításán

IFA 2022, Berlin, kiállítás, szórakoztató elektronika
Az IFA kiállítás idén végre nem maradt el!
Vágólapra másolva!
A szokás szerint szeptember elején, Berlinben megrendezett IFA 2023 expón ismét rengeteg csodát láttunk, és kiderítettük, hogy merre halad a technológiai szektor.
Vágólapra másolva!

Online technológiák térnyerése ide vagy oda, a hagyományos szakkiállítások még mindig megkerülhetetlenek a legtöbb iparágban. Igaz ez a technológiai szektorra is, hiszen ezeken az eseményeken ugyanis az iparági szereplők személyesen is találkozhatnak, üzleteket köthetnek, valamint természetesen mód nyílik a termékek és szolgáltatások valóságban történő bemutatására. Az pedig teljesen más, ha valaki a saját szemével tekintheti meg, vagy akár ki is próbálhatja azokat értelemszerűen.

Az IFA tulajdonost váltott, de azért idén is megrendezésre került. Forrás: Origo

Az év elején nagyon sikeres volt a Las Vegas-i CES, a barcelonai MWC és emiatt joggal lehetett remélni, hogy a szeptemberben megrendezésre kerülő berlini IFA névre hallgató rendezvényen is sok lesz a kiállító, a látogató. Így pedig alkalmunk nyílik arra, hogy megvizsgáljunk, megtekintsünk néhány igen érdekes eszközt és technológiát közelről, valamint, hogy megtudjuk, hogy mik a fontos trendek jelenleg, merre halad a világ ebben a szektorban.

Hajlítható telefonok

A hajlítható képernyő a király! Ezt nyugodtan ki lehet jelenteni, hiszen kiemelt szerepet kaptak az eseményen az ilyen típusú termékek. Ezek ma még igen drágák, viszont elképesztően figyelemfelkeltőek, igen dizájnosak, és sok egyéb hasznos tulajdonsággal is bírnak, ami sokak számára nagyon vonzó lehet.

Az összecsukható képernyőjű telefonok taroltak Berlinben. Forrás: Origo

E téren még mindig a Samsung a piacvezető, és a konszern a jelek szerint meg is akarja tartani a pozícióit, hiszen az új tabletté alakítható Fold, és a kagylómobil Flip is igen ígéretesnek tűnnek. Ám a dél-koreai cég mögött már egyre nagyobb a tömeg. Mindenképp meg kell említeni a Honort, amely egy női táskát idéző, egyedi megjelenésű, hajtogatható luxustelefonról, a V Purse fantázianevű masináról rántotta le a leplet.

A Honor hajtogatható telefonja - ami ugyan csak egy koncepció, de érdekes. Forrás: Honor

Természetesen a hagyományosabb kialakítású okostelefonok is megmaradnak, azonban e téren már egyre kevésbé lehet valódi újdonságokba belefutni, és az IFA 2023 nem is e modellekről szólt. Mint ahogy nekünk nagyon úgy tűnt, hogy mostanra a tablet láz is kezd végérvényesen alábbhagyni. Egy évtizede a táblagépek szinte mindenütt ott voltak, de idén alig-alig futottunk bele egy-két példányba.

Csúcstévék

A televíziók viszont továbbra is dominálnak, ez a termékcsalád nem akar kimenni a divatból. Az feketén-fehéren bebizonyosodott, hogy az OLED technológia egyre inkább meghódítja a televíziós szektort. Gyakorlatilag minden valamirevaló gyártónak van már ilyen eljárásra épülő készüléke.

Az is világosan látszik, hogy a 8K felbontás, ami a 4K négyszerese nem tűnt el, hiába erősödtek fel a károgó hangok.

Olyan meghatározó nagy cégek is bemutatták Berlinben ilyen extrémen nagy részletességű modelljeiket, mint a Samsung, a Hisense, a Toshiba vagy a nálunk kicsit ismeretlen, de globálisan megkerülhetetlen szereplőnek számító török Vestel.

A Micro LED kijelzőtechnológia és az energiatakarékos eszközök a TCL standján. Forrás: Origo

Meg kell még említeni a Micro LED képalkotási eljárást, amely a jelek szerint egyre több nagy piaci szereplő figyelmét kelti fel. Ennek sajátossága, hogy minden pixel mögött egy-egy egyedileg vezérelhető fényerejű és színű LED található. Kis méretben és nagy felbontás mellett egy ilyen képernyő elkészítése óriási kihívást jelenet, viszont a kép minősége igen-igen jó lehet. Jelenleg e téren is a Samsung jutott a legmesszebb, de az Berlinben kiderült, hogy már más meghatározó szereplők is a nyomukban járnak. Így például a már említett Vestel, a világ egyik legnagyobb tv gyártója, a kínai TCL, vagy a rejtélyes kínai Konka, amely mindig is az egyik ultra innovatív szereplő volt ebben a szegmensben.

Mesterséges intelligencia az otthonokban

Sokan talán nem is gondolnák, de bizony a mesterséges intelligencia kezdi meghódítani a háztartási gépek gigantikus univerzumát is. Bizony-bizony a berlini IFA show-n jó pár olyan mosogatógépet, mosógépet, sütőt vagy hűtőszekrényt láttunk, amely valamilyen formában használ mesterséges intelligenciát.

A háztartási gépeket is meghódította a mesterséges intelligencia. Forrás: Origo

A cél pedig a könnyebb kezelhetősét, az automatizálás, a munkafolyamatok összevonása, illetve a különféle termékek összekapcsolása, amelyek ily módon képesek együtt tevékenykedni. Ezzel pedig végső soron jelentősen megkönnyíthetik a tulajdonosaik dolgát, illetve időt spórolhatnak nekik. A Siemens például egy olyan sütőről rántotta le a leplet, amely beépített kamerája révén képes felismerni a betett ételt, és ezen információk tudatában automatikusan határozza meg a beállításokat, hogy a lehető legjobb legyen a végeredmény. De említhetnénk azt a robotporszívót is, amely minden korábbinál hatékonyabban képes feltakarítani az egyes helyiségeket.

Emellett láttunk többek között olyan mosógépet is, amely képes magától meghatározni a mesterséges intelligencia segítségével, hogy mennyi mosószerre van szükség.

Ez csak néhány példa, de ezek is jól mutatják, hogy bizony már ezen területeken is kész termékekben jelent meg az MI.

Ide tartozik, hogy belefutottunk néhány egészen okos robotba is az eseményen. Volt amelyik magától takarította a medencét, egy másik az ablakra mászott fel, és azt pucolta, illetve találkoztunk italokat felszolgáló robotpincérekkel, valamint teherhordó robotkutyákkal is. Ez utóbbiak egyáltalán nem játékszerek, hiszen akár katasztrófavédelmi vagy mentési feladatok ellátására is alkalmasak.

Energiatahatékonyság

Az világosan érezhető, hogy az energiahatékonyság, és az energiaspórolás még sosem volt ilyen fontos. Legalábbis korábban biztosan nem találkoztunk ennyi olyan kiállítóval, amely ilyen termékeket és szolgáltatásokat állított volna fókuszba, mint idén. Egy egész hatalmas csarnokot megtöltöttek az ilyen eszközök, és az ezekkel foglalkozó cégek. Emellett pedig még az olyan nagy vállalatok, mint például a Samsung vagy az LG is kiemelt szerepet szántak ennek a témának.

Az energiatermelő és energiatároló berendezések sosem látott mennyiségben bukkantak fel. Forrás: Origo

A hőszivattyúk, napelemek, telepített és mobil akkumulátorok, mini szélerőművek, töltők, illetve a különféle smart rendszerek elképesztő számban bukkantak fel a kiállításon. Így egészen biztosak vagyunk abban, hogy a jövőben az ilyen berendezések, illetve technológiák hozzátartoznak majd szervesen a mindennapokhoz.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!