Nagyobb akku vagy gyorsabb töltés? - Öt érdekesség, amit megtudtunk a Honor vezetőjétől

Vágólapra másolva!
A Honor vezérigazgatója, George Zhao a berlini IFA alatt válaszolt újságírók egy csoportjának kérdéseire, mi pedig kiszemezgettük a válaszaiból az öt legérdekesebb dolgot.
Vágólapra másolva!

1. A Honor Magic V2 nagyot lépett előre a hajlítható telefonok két fő problémájával kapcsolatban, amik a méret és a súly. De ez elég ahhoz, hogy ezek a készülékek még népszerűbbé váljanak?

George Zhao szerint azért volt fontos, hogy a Magic V2 vékony és könnyű legyen, mert más gyártók eddigi összecsukható telefonjaik azt ültették el a vásárlók fejében, hogy az ilyen jellegű készülékek csak vastagok és nehezek lehetnek. Ezzel együtt vezérigazgató szerint a hajlítható telefonok még jó ideig inkább különlegességnek számítanak majd, és még mindig gyakran fordul elő, hogy akik használnak is hajtogatható telefont, mellette hagyományos okostelefonjuk is van. De az nagyon fontos, hogy nem csak vékonyítottak és könnyítettek, hanem az akkuidőt is sikerült feltornázni, ami az eddigi hasonló telefonok esetében szintén nagy probléma volt.

Forrás: Honor

2. Hogyan oldható fel a dilemma: vékonyabb ház, gyorsabb melegedés, lassabb töltési sebesség?

Zhao úgy véli, hogy ez a megfelelő kiegyensúlyozás kérdése. Jellemzően a minél gyorsabb töltésre akkor van szükség, ha a telefon nem bír ki egy egész napot az akkuról. Viszont a még gyorsabb töltésért cserébe más dolgokat kell feláldozni, például magán az akkumulátor kapacitásán is csökkenteni kell. Zhao úgy véli, hogy az újabb akkumulátor technológiákkal el tudták érni, hogy jóval tovább bírja a telefon egy töltéssel, így a 66 wattos gyorstöltés elég, nem feltétlenül kell felmenni 100 wattig, mert akkor más területeken kell áldozatokat hozni.

3. Csökkenhet érdemben az összecsukható telefonok ára?

Zhao szerint a másik nyilvánvaló ok, ami miatt a közeli jövőben a hajtogatható telefonok nem vehetik át a hagyományos okostelefonok szerepét, az a még mindig viszonylag magas ár. Viszont szerinte ezen lépésről-lépésre lehet csökkenteni. Lehet, hogy most még az iPhone 14 Pro Max árszintjéhez állnak közel, de a következő lépés az iPhone 14 Pro árszintje lesz, aztán talán később már el lehet jutni egy sima iPhone 14 árának a közelébe is.

A cég új hajlítható telefonja, a Honor Magic V2. Forrás: Origo

4. Lesz-e együttműködés olyan nagy fotós cégekkel, mint a Leica vagy a Sony?

A vezérigazgató szerint ilyen konkrétan nincs tervben, de mint ahogy más vállalat, a Honor is használ más gyártók által készített alkatrészeket, például a Sonytól is. Manapság azonban már fényképezéskor legalább ilyen fontos a felhasznált szoftver és a mesterséges intelligencia, amit továbbra is saját maguk, házon belül fognak fejleszteni.

5. Elképzelhető egy Honor által gyártott elektromos autó?

A vezérigazgató szerint ez a jövőben nem zárható ki, de jelenleg két fő konkurense van a Honornak: a Samsung és az Apple. Ennek megfelelően velük akarnak versenyezni, így a belátható jövőben az okostelefonok és egyéb okoseszközök maradnak a középpontban.