Hamarosan debütálhat a következő Tomb Raider

shadow of the tomb raider lara croft
Shadow of the Tomb Raider
Vágólapra másolva!
Megújult a játékszéria webhelye, rendkívüli hírek megosztására készül a kiadó.
Vágólapra másolva!

Mozgolódás indult az Embracer játékkiadónál, a Tomb Raider szellemi tulajdont és a Crystal Dynamics fejlesztőcéget tavaly nyár óta birtokló vállalat újratervezte a játéksorozat webhelyét, már hírlevélre való feliratozást lehetővé tevő felület látható rajta. Az ígéret szerint az adataikat megadók az első között értesülhetnek a szériával kapcsolatos hírekről.

A helyzet nem túlságosan meglepő, a Crystal Dynamics még tavaly áprilisban elárulta, hogy a széria következő része már javában készül és az Unreal Engine 5 játékmotort használja. Emellett a korábban megbízhatónak bizonyult Ross Miller szivárogtató úgy tudja, hogy még idén esedékes a bejelentése, bár a kiadása nem feltétlenül történhet meg 2023-ban.

A frissített webhely legnagyobb közvetlen érdekességét az eddig nem látott Tomb Raider logó jelenti, azonban nem tisztázott, hogy csak átmeneti grafikáról van-e szó, vagy tényleg ez a széria új logója. Korábbi hírek szerint a következő Tomb Raider újból reboot lesz, Lara Croft ezúttal a harmincas éveinek a közepén járhat benne.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!