Hivatalos a Red Dead Redemption új kiadása

red dead redemption videojáték
Red Dead Redemption
Vágólapra másolva!
Nem lett felújítva a játék, és Nintendo Switch-re ugyan lesz, de PC-re nem érkezik meg.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben folyamatosan pletykák tárgya volt a PlayStation 3 és Xbox 360 konzolgeneráción gigantikus sikert aratott Red Dead Redemption felújított változatának érkezése. Most tiszta vizet öntött a pohárba a Rockstar Games, és bejelentette a terméket, azonban nagyon sokan nem örülnek majd a részletek hallatán.

Elsőként is a remélttel ellentétben az új Red Dead Redemption semmiféle érdemi felújítást sem kapott, kinézet és irányítás tekintetében ugyanaz a termék, mint ami 2010-ben megjelent az említett játékkonzolokra. A másik rossz hír, hogy az új verzió csak PlayStation 4, visszafelé kompatibilitáson át PlayStation 5, továbbá Nintendo Switch platformokon landol majd augusztus 17-én.

Számítógépekre ezúttal sem érkezik meg a játék, és xboxos kiadás sincs az új verziójából, mivel az Xbox 360-as eredeti szintén visszafelé kompatibilitáson keresztül évek óta játszható Xbox One és Xbox Series gépeken.

Az alapjáték mellett az Undead Nightmare kiegészítőt is tartalmazó termékért PlayStation és Switch platformokon 49,99 dollárt kér majd a Rockstar, ami nem kevés pénzt azért az abszolút minimum erőfeszítéses munkáért, amit hajlandó volt beletenni a projektbe.

A Rockstar már a borzasztó állapotban kiadott GTA-felújításokkal is óriási csalódást okozott a rajongók számára, és valószínűleg kevesen számítottak rá, hogy az még csak a kezdet volt a részéről.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!