Nem pereli tovább a neves egyetem az Apple-t

Apple iPhone 14 Pro
Vágólapra másolva!
A jelentések szerint megállapodhatott a szabadalmi vitában egymással a Caltech, valamint az Apple és a Broadcom.
Vágólapra másolva!

A Caltech egy bírósági dokumentum alapján már megegyezhetett egy szabadalmi perben az Apple-lel és a Broadcommal. A pereskedés Wi-Fi chipekkel kapcsolatos, és korábban a Caltech több mint 1,1 milliárd dolláros kártérítést kapott volna egy bírói döntés nyomán, de azt végül felülbírálták.

A mostani, lehetséges megállapodás részleteit egyelőre nem közölték, így az sem tiszta, hogy az Apple és a Broadcom is megállapodott-e az egyetemmel.

Apple iPhone 14 Pro Forrás: TechRadar

A kaliforniai Caltech még 2016-ban perelte be az Apple-t és a Broadcomot, amiért a vád szerint milliónyi eszközben és chipben szegték meg a Wi-Fi-s szabadalmaikat. 2020-ban egy bíró 837,8 és 270,2 millió dolláros kártérítést ítélt a Caltech javára, de a fellebbezés során ezt elutasították, és újbóli tárgyalást írtak ki.

Ez júniusban kezdődött volna, de májusban elhalasztották. A napokban a Caltech közölte egy texasi bírósággal, hogy hasonló perben megállapodott a Samsunggal. Beperelte továbbá a Microsoftot, a Dellt és a HP-t is.