Megint bepanaszolták a Microsoftot a Teams miatt

Microsoft Teams
Vágólapra másolva!
Ezúttal egy német rivális tett panaszt az EU trösztellenes hatóságánál, sokan sérelmezik, hogy a Teams része az Office-nak.
Vágólapra másolva!

Az EU trösztellenes hatóságához már a német rivális alfaview is panaszt nyújtott be a Microsofttal szemben – ők is sérelmezik, hogy a Teams appot beépítették az Office-ba. A Salesforce tulajdonában lévő Slack már 2020-ban panaszt tett emiatt.

Microsoft Teams Forrás: zdnet

A kritikák szerint a termékek egybecsomagolása egyedi versenyelőnyt ad a Teamsnek, amit nem indokol a teljesítménye – és a riválisok ehhez nem tudnak felzárkózni. Az alfaview szerint ez jelentős és tartós hatást gyakorol a riválisokra és a versenyre.

A Microsoft nem reagált a történtekre, az EB megerősítette, megkapta a panaszt. A redmondi cég még 2017-ben tette bele ingyen a Teams appot az Office 365-be, idővel a Skype for Businesst váltották ezzel. A téma kapcsán az EB hamarosan vizsgálatot kezdhet, mert nem elégedett meg a Microsoft azon problémamegoldási ajánlatával, hogy a Teams-mentes Office-verziót olcsóbban kínálná. A Microsoft erre akkor jelezte: együttműködik, továbbá nyitott az aggodalmat eloszlató és fogyasztókat szolgáló megoldásokra.