Szó szerint ingyenpénzt osztogat az Apple

laptop notebook számítógép számítógépezés home office otthoni munka internetezés
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
A borzasztó ügyfélélményért való bocsánatkérés gyanánt.
Vágólapra másolva!

Idén májusban sorra jöttek a panaszok az Apple nevével fémjelzett megtakarítási számla kapcsán, a rajta tárolt egyenlegüket a bankszámlájukra kiutalni kívánt egyes ügyfeleknek akár heteket is várniuk kellett a pénzük megérkezésére.

Az ígéret szerint 1-3 munkanapot vesz igénybe a megtakarítási számlán lévő pénz bankszámlára történő kiutalása Forrás: George Milton / Pexels

Az Apple tavasszal bevezetett megtakarítási számlája jelenleg csak az Egyesült Államokban és az Apple Card bankkártyával rendelkezők számára érhető el, a háttérben a Goldman Sachs nyújtja a kiemelkedően magas kamattal csábító pénzügyi terméket.

A bank szerint a jelentős csúszások csak a pénzüket kiutalni kívánó ügyfelek nagyon apró százalékát érintik, a tranzakciók néha tévesen fennakadnak az automatizált csalásvédelmi rendszer hálóján, ezeket manuálisan kell jóváhagyniuk az ügyintézőknek, ami legalább pár napot igénybe vesz.

A problémát firtató sajtóbeszámolók után az elmúlt időszakban nem érkeztek tömegesen újabb panaszok a kiutalni kívánt pénzek késésére, ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem történt bizalomvesztés az Apple megtakarítási számlájával szemben. A vállalat most mentené a helyzetet, tájékoztató e-mailt kezdett küldözgetni a pórul jártak számára, miszerint a májusban tapasztalt ügyfélélményük nem ért fel az Apple sztenderdjeihez, így bocsánatkérés gyanánt

jóváírt 100 dollár vigaszdíjat a megtakarítási számlájukon.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!