Biztonsági kamerán át kukkolt a Ring dolgozója

ring indoor cam biztonsági kamera
Privátnak hitték a biztonsági kameráik felvételeit a Ring ügyfelei, ez ám ez sajnos nem teljesen fedte a valóságot
Vágólapra másolva!
Nem tudja a cég, hogy mások is visszaéltek-e a felhőbe mentett felvételekkel.
Vágólapra másolva!

Súlyos pert kapott a nyakába a Ring márka, az Amazon tulajdonában lévő cég otthoni biztonsági rendszereket készít, többek közt internetre kapcsolt biztonsági kamerákat kínál. Az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottságának (FTC) bíróságra beadott dokumentációja szerint a cég sokáig nem tette meg a szükséges lépéseket az ügyfelek magánszférájának védelme érdekében, emiatt az egyik dolgozója még 2017-ben hónapokon keresztül ügyfeleket és munkatársakat kukkolt az otthoni biztonsági kameráik felvételeinek felhős biztonsági mentésein át.

Privátnak hitték a biztonsági kameráik felvételeit a Ring ügyfelei, ez ám ez sajnos nem teljesen fedte a valóságot Forrás: Ring

A nem tisztázott jellegű mérnökként a Ringnél dolgozott férfi tevékenységére az egyik kolléganője hívta fel a figyelmet, miután feltűnt neki, hogy az több ezer videófelvételt tekintett meg a hónapok során. A felettesük elsőként csak legyintett erre, a férfi munkájának jellegéből fakadóan ezt nem találta gyanúsnak, csak azután továbbította felsőbb szintre a panaszt, hogy beleásta magát az ügybe.

A dolgozó naplózott aktivitásai alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a mérnök csinos és ruhátlan nőket tartalmazó videókra hajtott, specifikus felhasználói fiókok új videóit is rendszeresen átnézte.

Elsősorban fürdőszobai és hálószobai kamerákon át kukkolta az ügyfeleket, de munkatársak felvételei között is mazsolázott.

Az FTC szerint a férfi legalább 81 nőt kukkolt a biztonsági kamerák felvételein át, miután a Ring nem fordított kellő figyelmet az ügyfelek magánszférájának rosszindulatú dolgozók elöli megóvására. Saját bevallása szerint a Ring nem tudja állapítani, hogy más dolgozói vajon kukkolták-e az ügyfeleket.

A hatóság 5,8 millió dollár kártérítés megítélésére kéri a bírót, az összeget sérelemdíjként szétosztaná a megerősített áldozatok között.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!