Így lehet rémálom a nyaralás - erre mindenképp figyelni kell

nyaralás, okostelefon, hasznos, applikáció, térkép, lámpa, kamera
Nyaralásnál jól jöhet az okostelefon.
Vágólapra másolva!
Ma már teljesen természetesnek vesszük, hogy mobilon szinte bárhol és bármikor elérhetők vagyunk, és erről nem szívesen mondunk le más országban sem. De ez nagyon sokba kerülhet, ha nem figyelünk oda!
Vágólapra másolva!

Szerencsére a külföldi mobilhasználat, azaz a roaming az utóbbi években nagyban egyszerűsödött – különösen az Európai Unió tagállamaiban és az 1-es díjzóna egyéb országaiban, de hogy melyek ezek az országok, az sajnos egyáltalán nem egyértelmű. Most összegyűjtöttünk pár hasznos tippet, hogy a nyaralás alatt ne kelljen aggódnunk a roaming miatt.

Idejében nézzünk utána a roamingnak

Első körben érdemes tudni, hogy roamingnak az számít, amikor a hazai előfizetésünket más országban használjuk, azaz ott, a külföldi szolgáltató hálózatán mobilnetezünk, indítunk vagy fogadunk hívást vagy SMS-t. Amikor pedig az itthoni hálózatból indítunk külföldre (nemzetközi számra) hívást, az nemzetközi hívásnak minősül – akkor is, ha az EU-ba irányul –, melynek díjai nem azonosak a roamingéval.

Nyaralásnál jól jöhet az okostelefon. De vigyázzunk az adatforgalommal! Forrás: Origo

2017 óta kedvezőbbek a roamingolás költségei az EU-ban. Ezt azt jelenti, hogy az 1-es díjzónába tartozó országokbanidőszakos utazások során – nem, vagy csak bizonyos esetekben kell roamingdíjat fizetni a mobilfelhasználóknak. A hazai előfizetők ezekben az országokban alapesetben a magyarországi tarifának megfelelő feltételekkel használhatják előfizetésüket, legyen szó adat-, hang- vagy SMS-forgalomról. Ugyanakkor az Európán belüli utazás még nem feltétlenül jelenti, hogy ugyanazon feltételek mellett használhatjuk a szolgáltatásokat. Az olyan népszerű úticélok, mint Montenegró, Svájc, Szerbia vagy Törökország például a 2-es díjzónába tartoznak, ahol a roamingdíjak is magasabbak. Utazás előtt ezért érdemes előre tájékozódni az adott ország díjzónájáról, például ezen az oldalon.

Így ha mondjuk autóval utazunk, előfordulhat, hogy Ausztria és Franciaország közt áthaladunk Svájcon, ami jócskán megdobhatja a mobilszámlánkat.

Így úszhatjuk meg az óriási mobilszámlát

A mobilos alkalmazások automatikus frissítése nagy adatforgalmat generálhat, ami roaming környezetben magasabb költségekkel járhat. Érdemes utazás előtt ezt kikapcsolni a készülék beállításaiban. Ha egyáltalán nem szeretnénk külföldön használni a mobilinternetet, akkor kapacsoljuk ki az adatroamingot, vagy a teljes mobil adatforgalmat.

Azt is jó tudni, hogy külföldi hálózatra kerülhetünk akkor is, ha akár csak az idegen ország határának a közelében járunk.

Ez különösen akkor jelenthet gondot, ha nem EU 1-es roaming díjzónába tartozó országról van szó. Például az EU-tag Bulgáriában utazunk autóval, és a határ közelében a mobilunk a nem EU-tag Szerbia vagy Macedónia mobilhálózatára csatlakozik, ahol a 2-es, illetve a 3-as díjzóna feltételei érvényesek. Ha szeretnénk elkerülni, hogy a mobil véletlenül másik hálózatra váltson, a készüléken az Automatikus hálózatkeresést állítsuk át Kézi hálózatválasztásra.

Állítsunk be a telefonunkon adathasználati figyelmeztetőt

Ha nem rendelkezünk korlátlan mobiladat kerettel, de mégis szeretnénk használni a telefonunkon mondjuk az internetet, vagy a leveleinket böngésznénk, érdemes beállítani a telefonunkon adathasználati figyelmeztetést. Illetve, ha előre tudjuk, hogy átmegyünk olyan országokon, amelyekben nem érvényes a kedvezőbb roaming tarifánk, akár le is állíthatjuk a mobiladatforgalmat az utazás idejére. Ezzel komoly összeget és bosszúságot is megspórolhatunk.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!