Drága, de trendi játék a vloggerkamera, a Sony hozott is egy újat

Sony ZV-1 II
Vágólapra másolva!
900 dollárt kérnek a vloggerekre szabott Sony ZV-1 II-ért.
Vágólapra másolva!

A Sony egyre nagyobb figyelmet szán a ZV szériás vloggerkameráknak, ami persze nem véletlen, még mindig egyre nagyobb és nagyobb divat vloggerkedni, mindent (is) felvenni. Így aztán a három éves ZV-1-nek itt az utódja, a ZV-1 II.

Sony ZV-1 II Forrás: Sony

Papíron nem nagy frissítés az utód, a legnagyobb változást a 18-50mm-es, f1.8-4-es lencse jelenti. Ez az új lencse viszont nincs optikailag stabilizálva, szemben a korábbival.

A többi változtatás a tavalyi ZV-1F-ből jön, vagyis van USB-C, 3-kapszulás mikrofon, új helyre került az állványfoglalat, továbbá a kezelőfelület és a funkciók is a ZV-1F-ből lettek átemelve. Másban pedig a ZV-1-et használták, így a szenzor, a processzor, a kijelző, az autofókusz, az akku, a funkciók, a stabilizáció változatlanok maradtak a 900 dolláros ZV-1 II-ben.