Házilag javíthatóvá válnak a Logitech termékei

Logitech MX Master 3S
Vágólapra másolva!
Az iFixitről lehet majd pótalkatrészeket rendelni a megfelelő perifériákhoz.
Vágólapra másolva!

Nagy nevű és jelentőségű támogatót kapott az otthoni javítási mozgalom, a Logitech és az iFixit hivatalos együttműködésének köszönhetően a nyártól kezdve bárki rendelhet majd pótalkatrészeket a perifériagyártó által készített egyes termékekhez.

A Logitech MX Master 3S-hez a jelek szerint pótakkut és cserelábat vehetnek majd a vevők Forrás: winfuture

A program keretében a Logitech egereihez, klaviatúráihoz, fejhallgatóihoz, hangszóróihoz, kontrollereihez, továbbá webkameráihoz lesznek pótalkatrészek, plusz a vevők szükség esetén a munka elvégzéséhez szükséges szerszámokat és kiegészítőket is beszerezhetik az iFixittől.

Az otthoni javítás megkönnyítése érdekében minden egyes alkatrész cseréjéhez lesz lépésről lépésre típusú útmutató, így az efféle javítások terén teljesen újoncok elkerülhetik majd a tapasztalatlanságból fakadó malőröket. A tervek szerint az idő múlásával bővül majd a program által lefedett termékek köre, elsőként a drágább modellekhez válnak elérhetővé cserealkatrészek.

A Logitech és az iFixit együttműködése példaértékű, hiszen segíthet a vásárlóknak csökkenteni a költségeiket, továbbá óriási mennyiségű elektronikai hulladék keletkezését akadályozhatja meg.

A programban résztvevő eszközök házilagos javítása reálisnak tűnik, nem kelti üres marketinges akció érzését a kollaboráció, amivel csak az imázsán próbál reszelni a gyártó.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!