Akadálymentesítési címkéket kap a PlayStation

gamer videojáték gamepad kontroller játékkonzol
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Ötvennél is többféle jelölés áll a kiadók és fejlesztők rendelkezésére az áruházában.
Vágólapra másolva!

Üdvözlendő fejlesztést hajtott végre a PlayStation Store digitális játékáruházban a Sony, a kiadók és a fejlesztők mostantól képesek jelezni, hogy milyen akadálymentesítési funkciókat támogatnak a játékaik, az újítás a héten válik univerzálisan elérhetővé. A kisegítő lehetőségek a játékok adatlapjainak betöltése után a háromszög gomb lenyomására jelennek meg, egyelőre sajnos nem úgy tűnik, mintha listázások elemeit szűkíteni lehetne a címkék alapján.

A Sony ötvennél is több címkét tett elérhetővé a fejlesztők számára, ezek képpel, hanggal, feliratokkal, vezérlési lehetőségekkel, játékmenetbeli funkciókkal, továbbá online kommunikációval kapcsolatosak. Első körben javarészt a Sony által kiadott PS4 és PS5 játékok esetében kerülnek kitöltésre az adatlapok új mezői, azonban a vállalat biztatja a partnercégeket, hogy minél előbb kattintsák be a már elérhetővé tett termékeik esetében a releváns címkéket a PlayStation Store kiadói kezelőfelületén.

A Microsoft még 2021 végén tett elérhetővé egy hasonló megoldást az Xboxok hivatalos áruházában. A digitális számítógépes játékboltok óriási lemaradásban vannak, még a Steam sem kínál akadálymentesítéssel kapcsolatos informálódási és szűkítési lehetőségeket.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!