Pénzt kért az elrabolt kétéves előkerítéséért a Volkswagen

vw volkswagen atlas
Volkswagen Atlas (2023)
Vágólapra másolva!
A rendőrök kifizették a GPS-es követés díját, de addigra meglett a kocsi és gyerek is.
Vágólapra másolva!

Sokkoló inkompetenciáról számolt a Chicago Sun Times a Volkswagen egyik ügyfélszolgálatos munkatársa részéről, az illető egyszerűen nem volt hajlandó azonnal és ingyen segíteni a rendőröknek egy kétéves kisfiúval együtt elkötött autó előkerítésében.

Volkswagen Atlas (2023) Forrás: Volkswagen

Az eset múlt pénteken történt az amerikai Illinois államban, a 34 éves anyuka leparkolt a háza előtt, bevitte az egyik gyermekét a kocsiból az épületbe, majd kiment a járműben hagyott másik gyermekért. Ekkor egy lopott BMW megállt a Volkswagen Atlas kocsija mögött, kiugrott belőle egy maszkos férfi, dulakodni kezdett a hatodik hónapban járó nővel. A nő elesett, a tolvaj beugrott a Volkswagenbe, majd elhajtott vele és a benne lévő kétéves fiúval.

Eközben több csonttörést okozva áthajtott a földön fekvő terhes nőn, az áldozatot súlyos állapotban szállították kórházba, de a hírek szerint a születendő gyermekével együtt túlélte a támadást.

Mindez önmagában is sokkoló, de a Volkswagen munkatársának ezután sikerült tovább súlyosbítania a helyzetet: hiába magyarázták el neki a rendőrök a fenti események láncolatát, ő bizony nem volt hajlandó ingyen bekapcsolni a kocsiba gyárilag beépített nyomkövetőt, hogy segítsen előkeríteni a járművet és az elrabolt kisgyermeket. A rendőrök kénytelenek voltak kifizetni a funkció aktiválásának 150 dolláros díját, hogy megkapják a koordinátákat, ám időközben eltel fél óra, a kollégáik pedig már megtalálták egy parkolóban a kocsit és a gyermeket, szerencsére sértetlenül.

– írta az ügyben kiadott közleményében a gyártó.

A Volkswagen szerint az ügyfélszolgálatosa súlyosan megsértette az efféle esetekben alkalmazandó protokollt.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!