Repülőtéren debütál a repülő taxi

united airlines archer aviation midnight repülő taxi légitaxi
Négy utas szállítására képes az Archer Midnight repülő taxi
Vágólapra másolva!
A pilóta mellett négy utas foglalhat helyet az elektromos járműben.
Vágólapra másolva!

Újabb lépéssel kerültünk közelebb az évtizedekkel ezelőtt megálmodott jövőhöz, a United Airlines légitársaság és az Archer Aviation startup bejelentése szerint várhatóan 2025-ben megkezdi a működését Chicago városa és az O'Hare nemzetközi repülőtér között a repülő taxiszolgáltatásuk.

A szolgáltatás a startup függőleges felszállásra és leszállásra képes Midnight légi járművét fogja használni, ebben a pilóta mellett négy utas foglalhat helyett. Az eszköz leginkább egy gigantikus drónnak titulálható, tisztán elektromos meghajtású, a végsebessége 240 km/h, a maximum hatótávolsága töltésenként 160 km, elsősorban 32-80 km távolságú repülésekre optimalizálták.

A tájékoztatás szerint a repülő taxiszolgálattal tíz percre rövidül a város és a repülőtér közti utazási idő, szemben az akár 60 percet is igénybe vevő közúti közlekedéssel és a 75 perces vonatozással.

Ráadásul a repülő taxizás előreláthatóan nem lesz drágább náluk.

Chicago polgármestere kiemelte, hogy nem csak a technológia futurisztikus jellege miatt örül a fejleménynek, a repülő taxi segít majd a város károsanyag-kibocsátásának csökkentésében is.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!