Végre Samsung okosóráról beszélhetünk a videocsengőn át

Samsung Galaxy Watch 5
Vágólapra másolva!
Okosotthonnal kapcsolatos frissítések érkeztek a Samsung Galaxy Watch 4 és Galaxy Watch 5 szériás okosórákra.
Vágólapra másolva!

Régóta ígérgetett SmartThings-frissítés érkezett meg Európába a Samsung Galaxy Watch 4 és Galaxy Watch 5 szériás okosórákra. Az újításokat még januárban mutatták be, de Európába csak most jutnak el az 1.1.0.8-as verzióval. Ezzel az okosotthonokban már sokkal több eszközt lehet közvetlenül vezérelni.

Samsung Galaxy Watch 5 Forrás: Samsung

Vezérlési opciók jelennek meg például a SmartThings csemoéknél, de lehet nézni a csatlakoztatott kamera vagy videocsengő videós streamjét is az órán. Sőt, beszélni is lehet azzal az órán keresztül, aki az ajtóban áll, hiszen az órán mikrofon és hangszóró is van. De csak akkor, ha a videocsengő WebRTC-s.

Az újítások lényege, hogy kevesebbszer kell kézbe venni a mobilt, több mindent elintéz az okosóra. Például a termosztátokat, légtisztítókat is tudja kezelni már, vagy az okosfüggönyt. Lehet egyes okostévék távirányítója, a Galaxy SmartTaget is kezelheti.