Ezekkel a kerti kisgépekkel gyerekjáték a tavaszi kertészkedés

tavaszi kerti munkák, március kertészet, kerti kisgépek, kert, Kärcher
Az akkumulátoros gyomeltávolítóval rengeteg vesződség megspórolható a tavaszi kerti munkák során.
Vágólapra másolva!
Összeválogattunk néhány olyan kerti kisgépet, amelyek képesek jelentősen megkönnyíteni tavaszi kerti munkákat.
Vágólapra másolva!

Végre itt a tavasz, éledezik a természet, és ez egyben azt is jelenti, hogy kezdődhet a kertészkedés is gőzerővel. Hogy ez milyen tömegeket érint, tökéletesen jelzi, hogy mennyi kisebb-nagyobb cég próbál termékeivel jelen lenni ebben a szektorban is. Közöttük megtalálhatóak a különféle elektronikus eszközöket, gépeket gyártó vállalatok is, amelyek számos érdekes és hasznos masinát fejlesztettek ki, és emeltek be kínálatukba. Korábban egy érdekes képgalériát is összeállítottunk már ebben a témakörben:

kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró
kert, terit tech, robotfűnyíró

Most viszont olyan kidépeket válogattunk össze, amelyek igen-igen jó szolgálatot tehetnek a kerti munkálatok során.

Okos öntözőrendszer - Chameleon

Ma már jó pár cég kínál intelligens, kertbe telepített öntözőrendszert. Ez azért hasznos, mert a körülmények figyelembe vételével dönti el, hogy szükség van-e arra, hogy nedvességet juttasson a növényekre és a talajba, illetve természetesen képes meghatározni az öntözésre szánt víz mennyiségét. Az ehhez szükséges adatokat megkaphatja talajszenzoroktól, időjárásfigyelő berendezésektől, vagy ezek hiányában egy okostelefonról is akár.

Az okos öntözőrendszer segít karbantartani a növényeket. Forrás: Origo

Emellett a mozgásérzékelő figyeli, hogy van-e ember az öntöző közelében, így elkerülhető, hogy véletlenül lefröcskölje a házigazdát vagy vendégeit. A készülék működése tehát teljesen automatizálható, az is megadható, hogy csak az esti órákban locsoljon, így elkerülhető, hogy a nyári kánikulában kiégjen a növényzet. Ha egy ilyen szerkezet van a háznál nyugodtan el lehet menni nyaralni, nem kell attól félni, hogy kipusztul minden, mire hazaérünk.

Még több információ a termékről és a technológiáról a hivatalos weblapon.

Robotfűnyírók - Husqvarna

A füvet nem elég csak elvetni, öntözni, és "felnevelni", hanem karban is kell tartani. Erre kiváló megoldás lehet egy robotfűnyíró, amely ugyan nem olcsó mulatság, de képes tökéletes munkát végezni, legalábbis amennyiben egy megfelelő eszközről van szó.

A Husqvarna mesterséges intelligencia által vezérelt robotfűnyírója igazi unikum. Forrás: Origo

Ilyenek például a Husqvarna eszközei, hiszen a svéd cég igazi profinak számít ebben a szegmensben. A gyártó portfóliójában számos eszköz megtalálható, amelyek között akad, amely 600 négyzetméternyi, de akad olyan is, amely akár 5000 négyzetméternyi terület kezelésére képes. Akár úgy is, hogy közben komoly szinteket kell másznia, meredek terepen. E masinák természetesen akkumulátorral működnek, tehát nem kell attól tartani, hogy benzinmotorjuk telepöfögi a kertet. Emellett beépített szenzoraik révén képesek felmérni a terepet, és automatikusan elvégezni a munkát. A vágási magasság természetesen megváltoztatható, és a termékek rendelkeznek borulásjelzővel, valamint lopásgátlóval is.

Elektromos sövényvágó - Gardena

Az elektromos sövényvágó tipikusan olyan eszköz, amelyről az ember egészen addig gondolja, hogy nincs rá szüksége, amíg ki nem próbálta egyszer. Utána hívő lesz! Ugyanis egy megfelelős minőségű termék jelentősen meg tudja könnyíteni az életet.

Egy jó elektromos sövényvágó gyors és hatékony. Forrás: Origo

Jóval hatékonyabbá, kényelmesebbé teheti a kerti munkát úgy, hogy még ráadásul a végeredmény is szebb lesz, mintha az ember hagyományos módon esne neki a szerencsétlen növényeknek. Nálunk nagyon bevált a Gardena terméke, amely kellő teljesítményt produkál, a lézerrel vágott kések élesek, és így a gépezet még a vastagabb ágakkal is gond nélkül megbirkózik. A fogása kényelmes, a súlyelosztása megfelelő, akár hosszú időn át lehet vele érdemi tevékenységet végezni anélkül, hogy azt éreznénk, hogy leszakad a karunk.

Motoros metszőolló - Iskra

Azt mindenki tudja, aki már látott közelről kertet, az tudja, hogy a metszőolló nélkülözhetetlen eszköz. És azt is, hogy bizony egy idő után a nyesegetés rettenetesen fárasztóvá tud válni, pláne ha gyengébb fizikumú, ember, esetleg egy fájós kezű, idősebb kertész dolgozik vele.

Az elektromos metszőollónak nagy hasznát lehet venni, amikor március környékén kertészkedni kezdünk. Forrás: Origo

De már erre is van megoldás! Léteznek ugyanis olyan elektomotoros metszőollók, mint például az Iskra terméke, amelyek a terhek nagy részét képesek lekapni az ember válláról. Könnyűek, egyszerű őket használni, pillanatok alatt bele lehet jönni a kezelésükbe. Mivel a működéshez szükséges energiát a beépített akkumulátorról kapják, ezért még a vezetékkel sem kell bajlódni. Legyen szó profi kertészről vagy amatőr műkedvelőről, egy ilyen eszközre szerintünk mindenkinek szüksége van.

Gyomeltávolító - Kärcher

A Kärcher a kerti gépek, eszközök szakértőjének számít, amit tökéletesen alátámaszt, hogy a kínálatukban olyan különleges masinák is megtalálhatóak, amelyek máshol nem nagyon. Erre egy tipikus példa a gyomeltávolító berendezésük.

Az akkumulátoros gyomeltávolítóval rengeteg vesződség megspórolható a tavaszi kerti munkák során. Forrás: Origo

Ez a szokatlan eszköz fegyvere egy forgó kefés fej, amely hatékonyan kiszedi a gyomot a kertből, a fugáról és a szegélyekről is akár. A tisztítófej szöge gombnyomásra változtatható az akadályok, mint pl. a padok mögötti gyom eltávolításához. A berendezés természetesen akkumulátorról kapja az energiát, és a telep cserélhető, így akkor sem kell aggódni, ha lemerülne. Az nagyon jó benne, hogy a markolat magassága állítható, így hosszú időn keresztül kényelmesen használható, anélkül hogy a felhasználónak görnyednie, vagy pipiskednie kellene. A fejen található sörték, amelyek a munkaoroszlánrészét végzik, mindenféle szerszám nélkül egyszerűen kicserélhetőek. Csak ki kell csavarni az elhasználtakat, és beilleszteni egy új sörteláncot.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!