Jönnek a legolcsóbb alaplapok a Ryzen 7000 családhoz

amd a620 alaplap asrock
Még a legfapadosabb AMD A620-as alaplapokért is komoly összegeket kell majd kifizetniük a vevőknek
Vágólapra másolva!
Áprilisban válhatnak elérhetővé az AMD A620 lapkakészletes modellek.
Vágólapra másolva!

A Videocardz és a WCCFTech értesülései szerint még márciusban bemutatkozhatnak, majd áprilisban elérhetővé válhatnak a kiskereskedelemben az első AMD A620 lapkakészletes alaplapok. Ezek a termékek már az AM5 tokozást és DDR5 memóriákat használó Ryzen 7000 processzorok fogadására lettek kitalálva, az áruk várhatóan 100 dollár, olyan nettó 36 ezer forint környékén kezdődhet majd.

Még a legfapadosabb AMD A620-as alaplapokért is komoly összegeket kell majd kifizetniük a vevőknek Forrás: AsRock / VideoCardz

Ennek megfelelően a vevőknek nem érdemes komoly funkciókra számítaniuk, az A620-as alaplapok jellemzően microATX szabványúak lesznek, két DDR5 memóriafoglalat állhat rajtuk rendelkezésre, a PCI Express 5.0 támogatására pedig sem bővítőkártyák, sem NVMe SSD-k esetében nem számíthatnak.

Arról sajnos nincs hír, hogy a termékek vásárlói számára legfontosabb Athlon és Ryzen 3 processzorok mikor debütálhatnak, ami elég furcsa annak fényében, hogy az A620 chipsetes alaplapokkal kompatibilis jelenlegi legolcsóbb processzor a 100 ezer forinttól kapható Ryzen 5 7600.

Ez nem az az árkategória, amelyben az „olcsó" alaplapokra várt közönség vásárolni képes vagy hajlandó.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!