Elképesztő a PlayStation európai fölénye

microsoft xbox series x series s játékkonzol videojáték
Az Xbox Series S és az Xbox Series X
Vágólapra másolva!
A Microsoft bevallotta, hogy arányaiban kevés konzolos játékos használ Xboxot.
Vágólapra másolva!

A belátható jövőben kiderül majd, hogy megvalósulhat-e minden idők legnagyobb összegű játékipari felvásárlása, a Microsoft szimultán az USA, az Egyesült Királyság, továbbá az Európai Unió versenyhatóságait is győzködi az Activision Blizzard 69 milliárd dolláros akvizíciójának jóváhagyásáról.

Európában jóval globális átlag alatti az Xboxok piaci részesedése Forrás: Microsoft

Az üzlet messze legnagyobb ellenzője a Sony, amely a pénznyomtató Call of Duty-játékok potenciális elveszítésére hivatkozva versenyellenesnek tartja az üzletet, minden erejével fúrja azt. Az érvelés semlegesítése érdekében a Microsoft szerződést ajánlott a Sonynak, hogy tíz évig biztosan kiadja PlayStationre a kérdéses játékokat, ugyanezt a vállalást pedig más piaci szereplők felé is megtette, a Nintendóval és az NVIDIA-val már alá is írta a szerződést. Az utóbbi esetében a GeForce Now felhős játékfuttatóban való elérhetővé tételükre adott biztosítékot.

A Sony minden gesztus és bíróságon érvényesíthető vállalás ellenére hajthatatlan, így a Microsoft elárulta, hogy a lejtős terepek témájánál tartva a riválisa masszívan piacvezető az otthoni konzolok piacán: a PlayStation és az Xbox részesedése globálisan 70/30 százalék, ráadásul ez az arány két évtizede változatlan.

Európában 80%, míg Japánban 96% a PlayStation piaci részesedése, a tavaly év végi ünnepi szezonban a PlayStation világszerte 69/31 arányban leiskolázta az Xboxot.

A Microsoft most lényegében két dolgot állít a versenyhatóságok képviselőinek: egyrészt a PlayStation mindig is masszívan piacvezető volt az Xboxszal szemben, másrészt pedig a Sony már részben azért próbálja akadályozni a felvásárlást, hogy ne jelenjen meg a Nintendo konzoljaira a Call of Duty.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!