Így kell olcsón sokkal jobb mobilt venni

samsung galaxy s10
Samsung Galaxy S10
Vágólapra másolva!
Teljes joggal óriásit nőtt tavaly a használtan vásárolt készülékek mennyisége.
Vágólapra másolva!

Jelentősen megnőtt tavaly a használt okostelefonok forgalma, az IDC piacelemző vállalat előzetes adatai szerint 11,5% növekedéssel elérte a 282,6 millió darabot a másodkézből vásárolt készülékek száma. Kontextusként a Counterpoint adatai alapján 2022 első három negyedévében 326 / 294 / 302 millió új készülék talált gazdára.

Kiváló vételnek bizonyulhatnak a pár éves, megkímélt állapotú csúcsmobilok Forrás: Samsung

Az IDC szerint az összes használtan megvásárolt mobil 26 százaléka Észak-Amerikában, a maradék 74 százaléka pedig a világ többi részén talált új gazdára. Az elemzőcég előrejelzése alapján 2026-ig nem is fog megállni a piac gyors növekedése, a kérdéses évben már világszerte 413,3 millió másodkézből vásárolt okostelefonra számít, az adásvételek összértéke pedig megközelítheti a 100 milliárd dollárt.

A használt mobilok piacának óriási növekedése mögött elsősorban az új készülékek növekvő árait sejti az IDC, a vevők spórolási célból vásárolnak egyre inkább használt készülékeket. Ez okos dolog, hiszen egy megkímélt állapotban lévő, két-három éves középkategóriás vagy felső kategóriás modell a mai napig jobb lehet az ugyanannyiért kínált új telefonnál, különösen a kamerás képességek terén.

Akkucserére jó eséllyel szükség lesz a használt készülékek vásárlása esetén, plusz frissítésekre sem kell számítani, de a kapott érték tekintetében így is köröket verhetnek az árban azonos új mobilokra.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!