Ilyen mobilt használ most Bill Gates

10 milliárdos, aki sose fejezte
Microsoft founder-turned-philanthropist Bill Gates smiles during the Global Investment Summit at the Science Museum in London on October 19, 2021. (Photo by Leon Neal / POOL / AFP)
Vágólapra másolva!
Nem Apple vagy Microsoft márkájú a készülék, kiváltotta a táblagépét.
Vágólapra másolva!

Régóta nem izgalmas kérdés, hogy miféle mobilt használnak a híresek és a gazdagok, hiszen a döntő többségük valamelyik iPhone remélhetően boldog tulajdonosa. A kivételek egyikét Bill Gates képzi, a Microsoft társalapítója köztudottan nem hajlandó Apple-féle termékeket használni, bár tesztelési célból az ő fiókjában is porosodik egy iPhone.

Továbbra sem hajlandó Apple által gyártott eszközöket használni Forrás: AFP/Leon Neal

Bill Gates politikai okokból természetesen a Microsoft termékeit preferálja, a modern okostelefonos korszak beköszöntével Windows Phone rendszerű készülékeket használt, az operációs rendszer piaci kivezetését követően pedig androidos eszközökre nyergelt át.

Az üzletember a napokban egy reddites kérdezz-felelek során frissítést adott a kütyükérdésben a nagyérdemű számára, állítása szerint jelenleg épp egy Samsung Galaxy Fold 4 okostelefont tart a zsebében. Ezt Lee Jae-yongtól, a Samsung elnökétől kapta ajándékba, mikor legutóbb találkoztak, addig a készülék elődjét használta. A telefonnal meg van elégedve, az esetében teljesen kiváltotta a táblagépet, mellette már csak egy windowsos laptopra van szüksége a boldogsághoz.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!