Eltűnt gyerekek felkutatásában segítene az Instagram

instagram amber
Bejegyzések formájában jelennek meg az Instagramon a keresett gyermekekről szóló riasztások
Vágólapra másolva!
Huszonhat országban jelennek majd meg fotós riasztások a képfolyamában.
Vágólapra másolva!

Pont nemrég esett szó az Egyesült Államokban használatos AMBER riasztásokról, az okostelefonok által fogadható hatósági üzenetek eltűnt gyermekek megtalálását próbálják közösségi segítséggel felgyorsítani a megadott kutatási területeken belül. Sajnos az Apple átgondolatlansága miatt egy kisfiú nemrég maradandó halláskárosodást szenvedett, beszakította a dobhártyáját az AirPods Pro fülesben teljes hangerővel megszólalt jelzés.

Bejegyzések formájában jelennek meg az Instagramon a keresett gyermekekről szóló riasztások Forrás: Instagram

Most az Instagram is beszáll az eltűnt gyermekek keresésébe, ráadásul kifejezetten hasznosnak tűnő módon, az appjában megjelenő AMBER riasztások rögtön fotókat is képesek mutatni a keresett gyerekekről. A képfolyamba tett bejegyzések formájában megjelenő riasztásokban természetesen látható az adott ügy szöveges leírása, a hatóságokkal kapcsolatot felvenni próbálók pedig két koppintással hívhatják az illetékes rendőrkapitányságot.

Az Egyesült Államokat követően a következő hetekben további 25 országban (Argentína, Ausztrália, Belgium, Bulgária, Dél-afrikai Köztársaság, Dél-Korea, Ecuador, Egyesült Arab Emírségek, Egyesült Királyság, Görögország, Guatemala, Hollandia, Írország, Jamaica, Kanada, Litvánia, Luxemburg, Malajzia, Málta, Mexikó, Románia, Tajvan, Új-Zéland, Ukrajna) is elérhetővé válik az Instagram gyermekkereső funkciója.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!